Hamarjában nem is tudnám megmondani, hogy mikor kell folyóba lépni, és mikor kell állóvízbe. Mindkettő egyaránt fölkeveredik, ebben nincs különbség; mindkettőben felkavarodik az iszap, szürkére színezve a vizet, vagy (medertől függően) elmozdulnak a kavicsok új helyre telepedve, aztán egy újabb áramlás, vagy egy újabb örvény tovább gurítja, vagy éppenséggel a helyükre sodorja őket. Talán kiszámítható a mozgásuk, talán kaotikus, ki tudná megmondani? (Kép: Max Ernst, The Virgin Spanking the Christ Child before Three Witnesses, 1926)

Harminckilencedik jegyzet

Eszterrel olvasunk, ő az ágyon, én a fotelban. „Mit olvasol papa?“ „A filozófiáról. Te?“ „Én Sáráról.“ Visszafordul. Nézem, ahogy fekszik hason és mozdulatlanul olvas tovább. Kérdeznék még tőle, hogy milyen Sáráról, de nem akarom zavarni. Biztosan tudnom kéne, hogy ki az a Sára, így hallgatok szégyenemben, nem árulom el a tájékozatlanságomat. „Nem tudod milyen Sára? Ugye nem tudod?“ Meg sem fordul, csak kuncog magában. Kamaszos arcátlansággal kinevet. Ej ha! Elkap a méreg. „Miért, te talán tudod, hogy milyen filozófiáról olvasok?“ Hátrafordul. „Miért, van több is?“ Mosolyogva tovább olvas.

Az ember mekkora hülye tud lenni, ha zavarában nincs eszénél.