Igaz is, nem is. Ez posztmodern, nem mondani konkrét dolgot valamiről, valakiről. Nem állítani tényeket, elmosni. Mert hát: lehet-e tényigazság meghatározás nélkül? Aligha. A kreatív elme játékossága a szigorú tudományok felett, merő kérdésfeltevés, kilépés a válaszadás elemi szabályai alól. Önfeloldozás. Ez nem "-oldali", ez "-századi" probléma; a ki nem mondás, a fel nem vállalás nem lehet a kreativitás megnyilvánulása.
Teremtő erő-e a posztmodern, és egyáltalán: modern-e?
A francia forradalom a Bastille-jal együtt Isten örökkévalóságát is lerombolta. A modern ember már nem az Istentől, hanem az Istenről való tudás birtokosa; a metafizika és a teológia egyre inkább lingvisztikai kérdéssé válik, a világ megismeréséhez nincs szükség Istenre, mindenhatósága a formális definíciók megalkotásánál kiküszöbölhetők. A posztmodern ezen túllépve már magát az univerzalitást kérdőjelezi meg. A posztmodern a humán tudományok nem-filozófiája, az ösztönös tagadás és ki nem mondás, körülírás zsákutcája. Ezzel szemben a reáltudományos vizsgálatok megmaradtak a modernitás állapotában és fejlődnek benne azóta is; ezen túllépni csak az áltudományok voltak képesek, ahol a tényszerűség nem szükségszerű kritérium. Ami a reáliáknak áldást hozott, az a szellemtudományok elcsökevényesedését jelentette. A posztmodern pont azáltal nem modern, hogy nem tűri a tényeket, nem új minőséget teremt, hanem a teremtett világot mitologizála újra. Igaz, a tapasztalat azt mutatja, hogy minden zsákutcából van kijárás. Visszafelé, az útelágazáshoz.
A francia forradalom a Bastille-jal együtt Isten örökkévalóságát is lerombolta. A modern ember már nem az Istentől, hanem az Istenről való tudás birtokosa; a metafizika és a teológia egyre inkább lingvisztikai kérdéssé válik, a világ megismeréséhez nincs szükség Istenre, mindenhatósága a formális definíciók megalkotásánál kiküszöbölhetők. A posztmodern ezen túllépve már magát az univerzalitást kérdőjelezi meg. A posztmodern a humán tudományok nem-filozófiája, az ösztönös tagadás és ki nem mondás, körülírás zsákutcája. Ezzel szemben a reáltudományos vizsgálatok megmaradtak a modernitás állapotában és fejlődnek benne azóta is; ezen túllépni csak az áltudományok voltak képesek, ahol a tényszerűség nem szükségszerű kritérium. Ami a reáliáknak áldást hozott, az a szellemtudományok elcsökevényesedését jelentette. A posztmodern pont azáltal nem modern, hogy nem tűri a tényeket, nem új minőséget teremt, hanem a teremtett világot mitologizála újra. Igaz, a tapasztalat azt mutatja, hogy minden zsákutcából van kijárás. Visszafelé, az útelágazáshoz.