azért, Jónás

A ház mellet, ahol az ablakból 
már nem láttál, a zölt spaletta 
eltakarta, hogy nézel, ültem a 
lépcsőn, je suis faché contre moi, 
vártam, hogy a mérgem csendben 
elpárologjon, a déli napon az óriás-
fenyők se adnak árnyékot, a házból 
hideg áramlott a kőre, tűlevelek a 
fűre hulltak, az árnyékból kabóca 
ciripelte ritmusra újra meg újra 
az időt; a spaletta megnyikordult, 
lent egy árboc kifordult, csattanva 
repült széjjel, temps a arrêté, 
nem léptem a tüskés fűre többet,
csak ültem a lépcsőn, a hűvös ház 
tövében, egy Nap-szilánk loccsant 
szét a tikkasztó melegben, vagy 
csak egy elégett pillanat.

azért, népdal (ujjgyakorlat)

Kimetszett arányok, 
zöld-spaletta rácsok, 
óriás fenyők szegélyezte 
árbóc csattogások.

Álmomban ott voltam, 
fülemüle szóban, 
malomkerék asztalodnál
diót ropogtattam.

Szélfútta hajnalok,
fűben elnyúlhatok,
ház tövében, napkeltében
soha nem nyughatok.

Sírköltemény

Elfogyott minden,
ami volt és ami nem,
azt hittem, az üresség is
elpusztult már bennem,
egy határtalan létező,
amit sejteni tudtam,
velem együtt kushad
korhadt koporsómban.

azért, cédrus (dalforgács)

[hűvös árnyék lettem
pusztító melegben
parázsló öledben
száradt fel a lelkem]