"Ilyen módon a metafizika kívánságának megfelelően
kizárólag gyakorlatilag lehetséges a priori ismeretünkkel
talán túljutunk minden lehetséges tapasztalat határán."
Kant
A történelmi relativizmus útját állja a morális egzaktságnak. Az esszenciális jóság fölé kerekedett társadalmi hasznosság feloldja az individuum jelentőségét és fontosságát. A hasznosság elve viszont tartalmatlan akkor, ha a tudás és a tapasztalás az időben folyton változó, relatív fogalom, amely a történelem folyásában csak tendenciák mentén képes magáról igazságokat állítani, vagy, ha nem reflektál kellő egzaktsággal az individuum fontosságára és történelmi szerepére. Az igazság, ha elfogadom, hogy relatív, mindenkor a történelem függvénye, a történelmi relativizmus tendenciájáé.
Egy biztos: a jó, a jóság fogalma nem lehet relatív, nem kéne, hogy az legyen. A jó fogalmát ki kell ragadni a történelmi relativizmusból**. A jó mint olyan – wittgensteini értelemben véve – egy tény, akár az egy***, az egység fogalma.
* A fizikai, teremtett világ felől nézve az egyetlen adekvát kérdést Istenre, mint egzisztenciális létezőre (és a metafizikára általában, Istentől és a hittől függetlenül is) Leibniz tette fel: "Miért van valami, miért nincsen inkább a semmi?". Ezt a kérdést később Heidegger is megismételte.
** cf. „És látta Isten a világosságot, hogy jó, és elválasztotta Isten a világosságot a sötétségtől.” (1Móz. 1,4)
** cf. „És látta Isten a világosságot, hogy jó, és elválasztotta Isten a világosságot a sötétségtől.” (1Móz. 1,4)