#homopoliticus (integrális logika)

A rendszeralkotás logikája az, hogy egy, a világot, illetve a valóság egészének tényeit átfogó egységes elv alapján hozzon létre törvényszerűségeket, amelyek alapjául szolgálnak a mindennapi megfigyeléseinknek, mindennemű fizikai és társadalmi alapú empirikus ismereteinknek. Az azonosság és különbözőség definíciója ezen integrális logika alapja, amely mentes kell, hogy legyen mindenféle szubjektív, helytelen általánosítástól. Az azonosság az egyesített rendszeralkotást, a különbözőség pedig az indirekt rendszerkritériumot határozza meg.

Minden kohézió, ami rendszerszintű struktúrát tart össze, egyszersmind meghatározza és felmutatja a rendszeren kívül álló elemek jellemzőit, megkülönböztető attribútumait, miközben nem szükségszerűen mutat a kívül álló elemek számára látható vagy mérhető, illetve elfogadható törvényszerűséget, pusztán erőt, ami meghatározza a rendszeren belül és kívül lévő tények közötti eseményhorizontot.

A társadalmi struktúrák hamis marxista homogenitásával szemben a kapitalizmus, mint alternatíva, nem rendelkezik valódi rendszeralkotó logikával. A helytelen általánosítások sorozata (amely alapja a legújabb kori kapitalista rendszeralkotó ideológiának) szétfeszíti az egységes struktúra létrejöttének szükségszerű kereteit. Az azonosság és különbözőség definíciója helyett az azonosság indirekt megközelítése és a különbözőség aránytalan hangsúlyozása teszi instabillá a rendszert – amely így tulajdonképpen a rendszerfeltétel alapvető kritériumainak sem felel meg. A legújabb kori kapitalizmus nem rendszer, hanem átmeneti állapot, egy helytelenül értelmezett társadalmi mitologizációs eszköz.

A liberalizmus megbukott. Az a mítosz, hogy szabadság és egyenlőség – a rendszeren belül – minden emberre egyként igaz, az örökölt gazdasági egyenlőtlenségek okán helytelen általánosítás. A liberalizmus a különbözőséget tekinti a rendszeralkotó logika alapjának, az illiberalizmus pedig egy hamisan definiált azonosságot. Mindkét esetben logikailag és alapjaiban sérül a modell.

Akár a demokrácia, mint a különbözőség, akár a diktatúra, mint az azonosság dominanciája – a rendszerszintű logika alapján –, adott rendszeren belül szükségszerűen átmeneti állapot.

Az adott rendszerek mindig kölcsönhatásban vannak egymással.  

#impression (Fujicolor)

[Süt a nap. A téli napfény leginkább a Fujicolor színeihez áll közel. Éles, kékes-szürke. Hunyorgok az erős fényben. Egy évvel ezelőtt is hó volt ezen a napon, de melegebb, emlékszem. Minden más volt. Utólag. Most fordult egyet az év, és hideg lett. Nagyon hideg. Panta rhei.]

Fenyvesben (ujjgyakorlat)

Talpam alatt levél ropog,
arcomba csapnak az ágak,
nem látok semmit, csak fákat,  
borostyán-sárga törzseket,
hol van a kijárat?
hol van a kijárat?

#homopoliticus (elnök)

Pénteken új időszámítás kezdődik a világpolitikában. Sok dolog meg fog változni; már semmi sem lesz olyan ezután, mint azelőtt volt. Ennek talán részben örülni fogunk, részben nem, de az biztos, hogy minden teljesen más lesz. A liberalizmus – ahogy eddig ismertük – megbukott, amiért senkinek sem tehet szemrehányást, csak magának. Ami ezután fog következik, az az igazság allegóriája lesz, amit mi már jó pár éve ismerünk, mert benne élünk, a klasszikus demokráciák viszont csak most kezdik majd el a saját bőrükön megtapasztalni. Ez lesz az alkonyodó nyugati világ – felvilágosodás utáni – legjelentősebb paradigmaváltása és kataklizmája.