A
rendszeralkotás logikája az, hogy egy, a világot, illetve a
valóság egészének tényeit átfogó egységes elv alapján hozzon
létre törvényszerűségeket, amelyek alapjául szolgálnak a
mindennapi megfigyeléseinknek, mindennemű fizikai és társadalmi
alapú empirikus ismereteinknek. Az azonosság és különbözőség
definíciója ezen integrális logika alapja, amely mentes kell, hogy
legyen mindenféle szubjektív, helytelen általánosítástól. Az
azonosság az egyesített rendszeralkotást, a különbözőség
pedig az indirekt rendszerkritériumot határozza meg.
Minden
kohézió, ami rendszerszintű struktúrát tart össze, egyszersmind
meghatározza és felmutatja a rendszeren kívül álló elemek
jellemzőit, megkülönböztető attribútumait, miközben nem
szükségszerűen mutat a kívül álló elemek számára látható
vagy mérhető, illetve elfogadható törvényszerűséget, pusztán
erőt, ami meghatározza a rendszeren belül és kívül lévő
tények közötti eseményhorizontot.
A
társadalmi struktúrák hamis marxista homogenitásával szemben a
kapitalizmus, mint alternatíva, nem rendelkezik valódi
rendszeralkotó logikával. A helytelen általánosítások sorozata
(amely alapja a legújabb kori kapitalista rendszeralkotó
ideológiának) szétfeszíti az egységes struktúra létrejöttének
szükségszerű kereteit. Az azonosság és különbözőség
definíciója helyett az azonosság indirekt megközelítése és a
különbözőség aránytalan hangsúlyozása teszi instabillá a
rendszert – amely így tulajdonképpen a rendszerfeltétel alapvető
kritériumainak sem felel meg. A legújabb kori kapitalizmus nem
rendszer, hanem átmeneti állapot, egy helytelenül értelmezett
társadalmi mitologizációs eszköz.
A
liberalizmus megbukott. Az a mítosz, hogy szabadság és egyenlőség
– a rendszeren belül – minden emberre egyként igaz, az örökölt
gazdasági egyenlőtlenségek okán helytelen általánosítás. A
liberalizmus a különbözőséget tekinti a rendszeralkotó logika
alapjának, az illiberalizmus pedig egy hamisan definiált
azonosságot. Mindkét esetben logikailag és alapjaiban sérül a
modell.
Akár
a demokrácia, mint a különbözőség, akár a diktatúra, mint az
azonosság dominanciája – a rendszerszintű logika alapján –,
adott rendszeren belül szükségszerűen átmeneti állapot.
Az
adott rendszerek mindig kölcsönhatásban vannak egymással.