Szegfűszeges
cigaretta édes füstje
fonja
be az ujjaimat a terasz szélvédett
oldalán,
a lábamat keresztbe vetem,
és
teátrális lassúsággal kifújom
orromon
át az illatos levegőt. Évekkel
ezelőtt
ugyanígy ültem egy kopott
bársony-karosszékben,
te hozzám
szóltál,
de túl fáradt voltam, hogy
felfogjam
a szavak súlyát, csak szívtam
tovább
álmosan a cigarettát, magamra
figyeltem,
a bennem gomolygó szavakra;
egy
önző pillanat volt, amit bánnom kéne,
de
ennyi év után a gyász is elillan, mint
most
az illatos dohányfüst az első
tavaszi
napsütésben, egy kopott
teraszon,
egy új karosszékben.