#impression (álmom-töredék)

“[…] minden felégett […] a fák között lángoló szamarak vágtatnak üvöltve a száraz kaszálóra, hogy felperzseljék a tarlót rémült falánksággal […] hamut ver fel a patájuk, orrukból szürke port fújnak zihálva, se aszott fű, se szikkadt kóró nem maradhat állva […] fehéren izzó napkorong […] bíbor-vörös égen, minden elpusztult Isten […]-kertjében […]”

#impression (egy mondat az igazságról)

[Két istent hinni nem lehet, mert az igazság mindig egy, s mint ilyen, oszthatatlan is; fehér és fekete, nulla és egy, egyre megy, hogy erre vagy arra billen a mérleg nyelve, csak billenjen, s maradjon is ott mindörökre, megkövülve, némán, egy sosem-volt alapról elmozdulva bénán, félre biccent mutatóval a megrekedt valóság.]

#impression (hinta)

[...mint a hinta, amelyik elérte kilengése csúcsát, előre és hátra, kiszámíthatóan fel és le, ülök benne, ülök a deszkán, a tömegközéppontján, és lendülök újra meg újra, mint az inga a párizsi Panthéonban, sosem ugyanoda a térben, minden megfordult a tengelyén éppen, a fent, a lent, az előre és hátra, a most elmúlt, a hinta alattam a csúcson megállva megpihen, hogy újra fenn legyen, más térben, más időben...]

#impression (jegyzetek)

Neszezés. Elborítanak a jegyzetek. Betűk és számok. Régi gondolatok után kutatok. Korábban már rájöttem, most nem értem… Nem lehet jó…! Ez nem bizonyítható! Elsüllyedek a jegyzetek rengetegében, a falon, a padlón, a gépen, mindenhol kiterítve az agyműködésem. Hol vagyok ebben én? Hogy kapcsolódhatok korábbi-magamhoz, ahhoz, aki tegnap voltam, gondolatban? Kint az utcán már tavasz van, itt bent pedig legbelül vagyok és voltam: lélekben-lakó, nyughatatlan. 

#impression (Ulam-spirál)

A díszburkolaton lépdelve, mindig átlós irányba, hol jobbra, hol pedig balra haladva, végső soron lehetséges dolog egyenesen előre menni; a kényszeresség erővektorai nem oltják ki az akarat és praktikum eredőjét. Számolom a négyzeteket, 2-3-5-7-11..., szökdécselek a prímszámok Ulam-spirálján, mint az ugróiskolában, miközben a háztetőközön bevilágító Nap fénysugarának metszőegyenesét lépdelem át széles mozdulatokkal. Másfél-két éves gyerek figyeli koncentrikus kerengésemet ezen a virtuális sakktáblán, majd lassan odatotyog, és leszegett fejjel többször keresztezi a pályámat. Igyekszem normálisnak mutatkozni, nehogy megijesszem az egyre jobban elhatalmasodó összpontosítással, de úgy tűnik, rám se hederít, hanem saját pályára áll, és egy befogó négyzetet rajzol tipegve a prímszámaim köré. 47-nél tartok, amikor megállok. Apró léptekkel rója az egyeneseket az óramutató járásával ellentétes irányba, aztán bekanyarodik és suta mozdulatokkal, emlékezetből ráugrik a prím-kövekre a körbetipegett négyzeten belül. Ha jól látom, egyszer sem hibázik, mind a tizenöt kőre páros lábbal rátottyan. Végül ő is megáll. Egymás arcába nézünk. Értjük egymást. 

#impression (felfokozottan)

Döngő lépések zaja egyik agyféltekémtől a másikig, és csattogások, ahogy a kérgen, mint sziklatömbön a csákány, szikrázva megcsikordul egy-egy gondolat. Pergő szavak és számok, előre és hátra, egy érzékeny óramű fogaskerekei kattognak metrumot a koponyámban. A kávémért nyúlok, ujjperceim Dalí megnyúlt elefántlábaihoz hasonlóan fonják körbe a forró bögrét. Valami megváltozott a valóságban, napról napra hatolok át – mint valami fényszilánk – a saját határaimon. József vagyok a kiszáradt kutamban, de megszabadulok.

#impression (Nietzsche-parafrázis)

„A folyó vizét felkavarja, ahogy lovak és elefántok gázolnak át rajta, vagy a halak és teknősök állandó mozgása; de a folyó háborítatlanul tovább folyik, nem zavarják meg ezek a jelenségek. Buddha olyan, mint ez a folyó. Bár a különböző tanítások halakként és teknősökként úszkálnak a mélyben és ellenszegülnek áradatának, a Dharma, amelyet Buddha tanított, folyik tovább, tisztán és zavartalanul.” 

...mint önmaga körül örvénylő portömeg valahol az univerzumban, vagy a földi pokol valamelyik sivatagos, forró purgatóriumában a tölcsérforma forgatag, magával sodor mindent újra és újra a kínzó visszatérés; testen, ereken, sejteken, a szembogáron, a szivacsos arccsonton az őrület és gonoszság agytörzséig, pörögve-forogva ropja ördögi dervistáncát körbe-körbe a mélységből bugyogó nyughatatlanság, életre-hívás a józan ész ellen, amint a lélek egy szemhunyásnyit megpihen, ahogy a szív a testben lüktet és megáll, és ismét lüktet egyet...