#impression (redőny-világok)

[Élesszélű redőnypöttyök folynak le a falon, ahogy a Nap egyre magasabbra mászik az égen. Hűvös van még a szobában, ágyban maradok és inkább tovább bámulom ezt a mesterséges csillagmozgást. Nem tudom biztosan, hogy kívül vagyok-e a teremtett világon vagy benne vagyok magam is, egészen addig, amíg az egyik pötty le nem folyik a takarómra, át a csupasz karomon, egészen az ágy lábáig. Isteni perspektíva ez, Imitatio Dei, nyikorgó égi ággyal és a természet által determinált mindenhatósággal. De ha akarom, a fejembe nézek, és újra megteremtem minden reggel a világot, az én-világomat egy elakadt redőnnyel és tompa emlékezettel. Párhuzamos rendszerek ezek, megengedőek, ahol én redőnyisten vagyok és teremthetek. A Napnak mi világít? Késő van, profán leszek és inkább felkelek.]

#homopoliticus (egyén)

Jan Assmann kulturális emlékezetről írott tanulmányát olvasva akadtam a következő mondatokra: “Az egyéni identitás az egyén tudatában kiépült és fenntartott kép az őt mindenki mástól (‘szignifikánsan’) megkülönböztető vonásokkal, a hús-vér test vezérfonala mentén kifejlődött tudat az egyén redukálatlan sajátszerűségéről, összetéveszthetetlenségéről és pótolhatatlanságáról. Ezzel szemben a személyes identitás az egyén minden olyan szerepének, tulajdonságának és képességének foglalata, melyek a társadalomépítmény speciális konstellációiba tagolódása révén hárulnak rá.” 
Úgy vélem, hogy az elmúlt időszak politikai tendenciái keleten - Moszkvától Budapestig, Varsótól Bukarestig -, pontosan ezt a öntudatosságot és önreflexiót olvasztják fel módszeres aprólékossággal. A 21. századi, legújabb kori feudalizmus, amelynek a 16. századi Anglia - finoman szólva is - újragondolt eredeti tőkefelhalmozás-sémája ad “létjogosultságot”,  nem támogatja, sőt, egyre kevésbé tűri az egyéni identitásából adódó megnyilvánulásokat, a személyes identitást pedig antidemokratikus eszközökkel koordinálja és monitorálja, ameddig át nem alakul egy központilag irányított és fenntartott kollektív identitás-élménnyé - ahol az egyén pótolhatatlanságának kérdése már fel sem vetődik. A legújabb kori feudalizmus nem számol az egyénnel, nem célja az egyéni értékek felmutatása, kollektív értékteremtés pedig nem létezik egyéni önreflexiók nélkül. Ennek következtében a társadalom minden alkotóeleme identitászavarral kűzd, és lassan lemond a valódi, időtálló értékekről. 

#impression (adagio)

Mozart A-dúr Klarinétversenyét hallgatni reggel, igazán pompás mulatság. Sokévvel ezelőtt egy kora nyári mátrai üdülésen hallgattam walkmanről a terasz műkőszegélyén ülve, miközben a szemben elterülő Tót-hegyesre felkúszó napfelkeltét néztem egy bögre forró teával a kezemben. Urizálás volt ez a javából! Fent a hegyen reggel tél volt, délben tavasz, este nyár, vastag pulóverben vacogtam, várva a megérdemelt meleget. A hallásomnak még új volt a fülhallgatóból kiáramló sztereó hangzás, egyszerre feszítette meg a gondolkodásomat és a lelkemet ez a zenei-látvány katarzis. Az üdülő azóta elpusztult, de a Nap felkel rendre azóta is, az emlékek helyét pedig betölti az Adagio tétel édeskés-lágy romantikája. 

#impression (holdfény)

[A sötét, szűk kis utcát csak egy tompa-sárga kandeláber fénye mossa át; az aranyeső frissen kipattant levelei elfedik a telihold fényét és árnyékfoltok vibrálnak az aszfalton. Tavasz van, a hirtelen jött nyári melegben jobban kimelegedtem, mint máskor, a légzésem nehezebb, ráz a hideg, ha a kihajló ágak végigsimítják a kezemet. Elhalkulnak a hangok, már nem hallok zajt, sem harsogást, semmi mást, csak csendet, remegő nyugalmat a város felett. Valahol elhagytam az emlékeket! A Hold ezüst fénye végre átragyog néhány ágon. Megpihenek.]

#impression (tavaszi-twinings-töredék)

[...] meleg szél söpör végig az asztalok között, rózsaszín és fehér szirmokat repít a parkon át. A kávézó teraszán egymagam ülök, teát iszom, jóféle sárga Twinings Earl Grey, a bögre még meleg, a levegő hűlni kezd, takarót tömök hát a derekam köré. [...] Mélyeket lélegzem, elbódulok a mérhetetlenül friss levegőtől, behunyom a szememet, hogy még erősebben érezzem a tavaszt kívül és belül, és akkor rájövök, hogy jól vagyok, minden jól van így, ahogy van, reménytelenül [...]

#impression ("alámerült")

Alámerülök a langyos vízben. Karral nagyot húzok, lustán megsiklik a testem. A levegőt orron át fújom ki addig, amíg ki nem ürül a tödőm és pattogni nem kezd a fülem. Nem akarok felmenni levegőért, inkább lelassulok és megállok fenék és felszín között, egyensúlyban, mozdulatlanul. Lecsendesül a csobogás, fullasztó a csend, a mellkasom kalapálni kezd, az agyam oxigént követel, de nem mozdulok, nem tudok, csak tompán kushadok alámerülve a langyos vízben.