#impression ("padom"-jegyzet)

…mindent benőtt az erdő, de nem az a fajta, amelyiket egyértelműen szépnek mondanám, hanem az, amelyik kusza és átláthatatlan. Lábam alatt ropognak az elszáradt ágak, az avarzörgés emberre jellemző üteme elriasztja az állatokat. A kijelölt utat már régen elhagytam, most mégis egy mohával benőtt pad mellett megyek el. Emlékszem, ez gyerekkoromban pihenőhely volt, amolyan kilátóféle, ahonnét a falura láthatott a túrázó, de én sosem álltam meg itt, hanem rohantam tovább, vitt a lendület, a nyughatatlanokra jellemző elvakultság. Még akkor sem ültem le ide, ha a többiek megálltak almát és kekszet enni, helyette inkább előre rohantam és sürgetően topogtam odébb, pedig mindkét finomságot igencsak szerettem. 
Megállok és visszasétálok a padhoz. Nincs látvány, mindent benőtt a kuszaság. Most sajnálom igazán, hogy nem becsültem eléggé a pillanatokat, mert akkor nem az elszalasztott boldogságot pótolnám romantikus nosztalgiával. Leülök. 
Mostanában kezdek csak rájönni, miért fontos kitágítani a pillanatokat keksszel, almával és elmélyültséggel…