Szolgálati közlemény ("Mi a valóság? - problémafelvetés -)

Napok óta egy tanulmányon dolgozom, jegyzetek és feljegyzések tucatjaiból próbálok összefüggő szöveget, valamiféle rendszert alkotni. Miközben írom, egyre szerteágazóbbá válik a központi gondolat, s csak nagyon nehezen tudom "mederben tartani" a készülő szöveget. 

FORRÁS: PHILOSOPHICAL EXPLORATIONS

A tanulmány gerincét a "Mi a valóság?" kérdés kidolgozásának tudományos előkészítése adja, ugyanakkor igyekszem magam távol tartani attól a zsigeri beidegződéstől, hogy a már megtanult és unásig elcsépelt filozófiai terminus technikusokkal írjam le a gondolataimat, mivel ezek olyan áthallásokat teremtenének, amelyeket éppen elkerülni szeretnék, sem mint erősíteni. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy bizonyos esetekben - akár a számítógépes programnyelvek kötött jelentésű kifejezéseinek használata során - a kanonizált filozófiai szókincs egyszerűsíti, rövidíti vagy pontosítja a leírt mondatokat, ezért nem szakadhatok el teljesen az európai filozófia hagyományaitól, pedig pont az lenne a célom. Gyakran egyszerűsítene a kifejtésen egy ógörög szó beillesztése, mivel az adott szó jelentéshorizontja sokkal egzaktabban írná le azt, amit akkor és ott el szeretnék mondani, de ez újabb és újabb - a XX. századi filozófiai hagyományban bevett - idegen (pl. német) kifejezés megjelenését implikálná a szövegben. Ez az olvashatóság és értelmezhetőség rovására menne, ami az eredeti célkitűzésemet szem előtt tartva egyszerűen elfogadhatatlan volna. 

Noha a téma ontológia felőli megközelítése nem nélkülözheti a természet-, számítás- és mérnöki-tudományos (reáltudományos) diszciplínák eredményeinek vagy kutatási irányainak legalább felületes ismeretét - a dolgozat lényege éppen ennek bizonyítása volna -, egy bizonyos pont után a vizsgálat oldaláról felmerülő morális kérdések kikerülhetetlenné válnak. A "Mit tekintünk valóságnak?" már legalább olyan mértékben morálfilozófiai, mint lételméleti diskurzus, hiszen a kérdező egzisztenciális beágyazódását, hitelességét is górcső alá veszi. A XX. század a valóság és/vagy igazság relativizálásáról szólt, aminek ma már a negatív hatásait és következményeit szenvedjük el nap mint nap. A relatív igazság megjelenésének alternatívája eleve aláássa egy valóságra irányuló komplex vizsgálat (vagy definíció megalkotásának) lehetőségét, a digitalizált, virtualizált valóság előretörése pedig erre a negatív tendenciára csak ráerősít. 

Jelen pillanatban a reáliák felől nézve a filozófia egy holt nyelven beszélő, áltudományos, ezoterikus kakofónia. És ez sajnos súlyozottan igaz is a XVIII. század vége, a XIX. század első felétől kezdve. Az elmúlt több, mint kétszáz évben a filozófia tudományát zömében teljességgel hiteltelen, a saját filozófiai elveivel (akármit is jelentsenek ezek az elvek) ellenkező életmódot folytató, más munkára tökéletesen alkalmatlan személyek képviselték, s ez a tendencia a XX. században kulminált*. 

Ugyanakkor a reáltudományok művelői az elmúlt ötven évben - kevés üdítő kivételtől eltekintve - teljességgel szakítottak a saját diszciplínájukon túlmutató tudás megismerésével és lehetőség szerinti elsajátításával, amitől zömében szakbarbár, az absztrakt gondolkodásra csak egészen speciális helyzetben képes és alkalmas, beszűkült látókörű szakmunkások lettek, akik lenéznek minden nem-gyakorlati ismeretet, amit nem tudnak a számok nyelvén közvetlenül leírni vagy megjeleníteni. 

Úgy vélem, a "Mi a valóság?" kérdésére legalább annyi egzakt válasz adható, mint absztrakt variáció, ezek szintetizálása, újabb és újabb felülvizsgálata mindkét fentebb vázolt tudományos megközelítésnek csak a javát szolgálná. Az már most is látszik, hogy a virtualizáció, a mesterséges intelligencia és a big data háromszögéből hiányzik az a fajta absztrakt, filozofikus gondolkodás, ami új irányt adhat ennek a mechanikussá (és ettől paradox módon mára picit statikussá) vált kutatásnak. A filozófiának egy régen, legjobb esetben is a XVII. században - vagy korábban - elhagyott területére kell visszatérnie, de ehhez a reáltudományokban magukat kiismerő, a legmodernebb technológiák megismerésétől nem idegenkedő filozófus generációnak kell átvennie a helyet olyanoktól, akik mára teljesen alkalmatlanná és morálisan hiteltelenné váltak arra, hogy bármit is hozzátegyenek az emberiség szellemi fejlődésének legújabb tendenciáihoz. A reáltudományok művelőinek pedig nyitottabbá kell válniuk az elvont, gondolati absztrakció iránt egy valódi, kuhni értelemben vett XXI. századi tudományos paradigmaváltás eléréséhez. 
A "Mi a valóság?" kérdésre adott válaszaink az emberi élet minden szegmensét átszövik, átjárják, a kérdés által implikált definíciós kényszer alól önreflexióra képes élőlény ki nem vonhatja magát, hiszen folyamatos viszonyban áll vele. 

Lehet, hogy egy mindenre kiterjedő önkritikai vizsgálat után sosem fogom befejezni ezt a tanulmányt?

* Úgy vélem - szűken a témánál maradva -, hogy a mainstream filozófia keretein belül Wittgensteint például abszolút kivételnek tekinthetjük (életműve és életvitele tökéletes összhangban állt egymással), de hirtelen senki más nem jut az eszembe.