#impression (Perseidák-jegyzet)

Mostanra már biztosan tudom, hogy az esti csillagnézéshez a Varázsfuvola dukál. Ahogy Mozart zenéjének és Schikaneder szüzséjének, úgy a végtelen űrben pislákoló csillagoknak és pontszerű galaxisoknak is megvan a maguk misztériuma. Fiam javaslatára csaptunk bele a zenehallgatásba, már nem emlékszem, hogy miért Mozartot javasolta, de Papageno első áriájával kezdtük, majd visszaugrottunk az opera nyitányára. A Perseidák fényes darabja hasította át a sötétséget, mi pedig egy hirtelen ugrással az Éjkirálynő áriáját hallgattuk, amikor eszembe jutott, hogy néztem én már csillaghullást fűben, zenével, csak akkor Haydn szólt Richter előadásában, és az évenként visszatérő meteorok akkor is pontosan ugyanígy hasogatták keresztül az eget, vakító csíkokat vágva a pöttyözött feketeségbe. 

Hérakleitosznak valószínűleg nem volt igaza, mert ugyanabba a folyóba talán nem léphetünk kétszer, de a Perseidák rendre, újból és újból átszelik az éjszakai eget, csak a zenei aláfestés más, a látvány és az érzés azonban mit sem változik.

#impression (médeia::aranykor-jegyzet)

[Laci barátom legendás »Médeia-dolgozatát« olvasom; úgy emlékszem, hogy ezt a változatot már nem adta oda, sok ismeretlen rész van benne, amelyeket biztosan nem láttam még. A szöveg tömörsége és alapossága lebilincselő, logikus összefüggéseken és aprólékosan kidolgozott részleteken keresztül mutatja be az ógörög vázakép tipológia és az antik írott hagyomány Médeia alakjára vonatkozó korpuszát. 

Olvasok, de közben sokszor elkalandoznak a gondolataim. Amikor utoljára láttam ezt a dolgozatot, még egy egészen más világban éltem. Minden más volt, s én azt hittem, hogy úgy is marad minden, ahogy akkor volt. De semmi sem maradt úgy. Az aranykornak, amit én akkor önzésből és tévedésből annak tartottam, egyszeriben vége szakadt. A világ megváltozott, sokkal elviselhetetlenebbül lett bonyolult, mint addig. Szétesett a környezetem, s mire feleszméltem, teljesen átalakultam. Semmim sem maradt, és úgy tűnt, hogy örökre elfelejtettem Médeiát is. 

Azután ez is megváltozott. A helytállás bármiben megerősített, a változás szó pedig új értelmet, új minőséget kapott. Most megint boldogan lapozgathatom Laci barátom dolgozatát ahelyett, hogy a doktorimat írnám vagy más, hasznosnak tűnő dolgot csinálnék a szabadidőmben. Jólesően belemerülök a korinthoszi Médeia világába, a klasszikus görög vázaképek és szövegek hermeneutikájába, miközben az elveszett és újra meglelt aranykorra gondolok. Visszataláltam.]