Ahogy egyre csak tágul a világegyetem, úgy tágul bennem a Trinitas nem-euklideszi geometriája, amelyet egybevágósági transzformációval próbálok az Íráshoz igazítani, makacs kitartással. A számosság, a szembe fordított tükrök görbe teréhez hasonló végtelen legyező, a miénk, az egy, a megismerhető, amelyen keresztül feltárulhat az a pont, amelyből kiforognak a permutáció univerzumai, itt állnak sorról-sorra, csak olvasni kell közöttük, hogy értsük: a feltárulkozó mindenséget tartjuk a kezünkben, az időtlen örökkévalót, miközben a komplexitás maximuma felől vizsgáljuk a tökéletes nyugalom eszkatológikus entrópiáját.
