#impression (Cicero)

…ősz van, a déli nap sokkal élesebb szögben süti be a ház oldalát, ahová a kerti székemet raktam, mint nyáron ilyenkor. Fél szemmel Cicerót, a törpe szálkásszőrű tacskót figyelem, pedig nem kellene, mert el sem mozdul a lábamtól; alig három hónapos, a távoli ugatástól is összerezzen, esze ágában sincs még elkujtorogni. Férfiak nők nélkül; lebetegedtem, mi pedig feljöttünk gyógyulni és búsongani, de végülis jól érezzük magunkat, szokjuk és tanuljuk egymást, meg a könyörtelen, szigorú világot. Hiába az őszi meleg, már jól esik kardigánban és bekecsben napozni, behúzott nyakkal iszogatom a forró, mézes kávémat. Vélhetően napokig itt leszünk Marcus Tullius-szal, mire teljesen kikúrálom magam. 

Amikor rossz a közérzetem, a gondolataim össze-vissza keringenek, sokkal nehezebben tudok összpontosítani. Egy harkály kopácsol a szomszéd nyírfán, lelassult darazsak kóvályognak az eresz alatt; a nyüzsgő erdei csendben fel-felvillannak a gyerekkorom mátrai pillanatai, és közben belém hasít, hogy annak már vége, már minden megváltozott, hogy megöregedtem és nem maradt más, mint a nosztalgiázás egy olyan világról, amiről semmit se tudtam, ezért ideálisnak és boldognak tűnt fel előttem. Hirtelen az a szomorú érzésem támad, hogy semmi sem valóságos a környezetemben vagy az emlékeimben, semmi sem az, mint aminek látom vagy mutatja magát; és akkor… eszembe jutnak a szép és boldog pillanatok, amelyek elfeledtetik a gonoszságot vagy a rossz közérzetemet. Kortyolok egyet és résnyire kinyitom a szememet; Cicero két pofára eszi a füvet, csóválja a farkát és jóízűen morog hozzá. 

„Ha Isten nincs, akkor mindent szabad.”* Talán igaza van B.D.-nek, a Sorstalanság nyelvi, fogalmazási gyengesége nem stilisztikai kérdés, hanem tartalmi szükségszerűség. „L’essentiel, le plus souvent, n’a point de poids.”** A világ lényege: Isten teremtő aktusának miértje; akiknek pedig erre a miértre nincs semmi válaszuk, azok a saját létezésüket is értelmetlennek gondolják – ezért gondatlanságból mindent elpusztítanak maguk körül és magukban. 

Még pár éve is azt gondoltam, hogy elegendő tanulással eljuthatok egy olyan szellemi és lelki állapotra, amely alapja lehet a megismerésnek, de az idő múlásával látom, hogy mindez csak illúzió; a dolgok megismerése nem vezet el a tények megismeréséig. Ismeretelméleti szempontból a világ még akkor is feltáratlan maradna, ha a dolgok összességét birtokolnám; a tények pedig semmilyen formában és sosem lesznek számomra megismerhetők – a tudás által. 

Az univerzumban – a fény terjedési sebessége miatt – az ember egy episztemológiai buborékban él, és ebből sosem tud és sosem fog kitörni. Ez a zártság, korlátosság egzisztenciális értelemben is behatárolja a lehetőségeinket. 

A miért megválaszolása isteni perspektívát feltételez. Erre a nézőpontra csak a hit által juthatunk…

Cicero kaparja a lábamat, nem tudom, hogy elrévülten gondolkodtam vagy álmodtam inkább, de az biztos, hogy a kávé maradékát a földre locsoltam. Felveszem a kiskutyát – hosszú, bozontos szemöldökével olyan, mint az öregkori Major Tamás – és beviszem a házba; nem lépcsőzhet, hamar tönkre tenné a gerincét. Leülök a gép elé és gyorsan gépelni kezdem, hogy …ősz van, a déli nap sokkal élesebb szögben süti be a ház oldalát… 

___

* F. M. Dosztojevszkij

** A. de Saint-Exupéry