#impression (borostyán::töredék)

…ügyedet intézem, egy kanapén ülök a bankban, megint összekevertek valamit, halotti anyakönyvi kivonat a kezemben, hordom-viszem, már egy ideje leszoktam a telefonom nyomkodásáról, ha valahol várnom kell, inkább gondolkodom; új cipő a lábamon, farmer és kockás ing, új óra, amit a múlt hónapban vettem…

…eltűnődtem: ha ott, ahol te vagy, nincs idő, csak az örökkévalóság, akkor egyszerre látod a most-engem, meg őt, aki még nem vagyok, a majd-ént, még újabb ruhákban, még többet várni itt vagy ott, megöregedni és meghalni, vagy aki voltam-ént megszületni, iskolába járni, megismerni téged: az egyik pillanatban, egy szemhunyásban most-engem a bankban, a másikban talán majd-ént öregen vagy holtan…

…ide-oda abban, amit mi időnek érzékelünk, de amit te már csak egy örökkévaló, mozdulatlan, fagyott világnak látsz, amiben újra és újra meghalsz a kórházban, és én a nyakadon nézem a pulzusodat, vagy ülök a bankban és az ügyedet intézem új, álló órámmal a kezemen, egyedül, örökké nélküled és újra veled… 

…azt hiszem, már láttad, hogy lecsatolom az órámat, nincs miért hazudni magunknak…

…folyton mozgón-mozdulatlan rovarok vagyunk az örökkévalóság borostyánjában, mert nincs szabad akarat, hanem csak „van, ami van”…

*Kép forrása: https://ifashion-hu.decorexpro.com/kamni-i-mineraly/nasekomye-i-zhivotnye/

#impression (naplóbejegyzés::leltár)

Itt maradtam rengeteg díszüvegcsével, táskáidban a használt papírzsebkendőkkel, millió ruháddal, a szalmakalapjaiddal, kertészkesztyűddel, kiültetett és benti virágaiddal, fényképeiddel, nyelv- és szakácskönyveiddel, téli és nyári parfümöddel, konyhai csecsebecséiddel, egy kopott borotvapengével, karácsonyi és húsvéti díszeiddel, a kiskutyáddal, a mindent beszövő emlékeddel és a síroddal. Nem tudom, hogy mit kezdjek most a Mátrával, mindent felülírtál, átrajzoltál, mindennek új értelmet adtál, aztán egyszeriben itt hagytál. 

Bagolyirtásról Mátraszentimre központjába menet jobbról megyünk el a temető mellet, amit onnantól fogva, hogy megtanultam olvasni, minden évben végigpásztáztam új sírok után kutatva. Ezt egyszer el is mondtam neked, úgyhogy attól fogva már együtt néztük minden tavasszal a sírokat. A tiéd csak nehezen vehető észre a bekötőútról, mert fent van, egészen a felső kerítés mellett, az erdő fáinak árnyékában, de minden áldott este megcsodálhatod az Ágasvár mögé lebukó napot, ahogy szeretted volna, amikor még itt voltál és elmondtad, hogy mit kell tennem, ha majd meghaltál. Pont oda temettelek, ahová szeretted volna. Persze, most nem csak nézegetek befelé, hanem be is megyek, ültetgetek és magamban (magammal?) beszélgetek. Ideiglenes sír, végleges állapot. „Nem jól van ez így.” 

Anyai nagymamám öt évtizeden át gyászolta a nagyapámat; ha megkérdezték, hogy miért nem ment újra férjhez, mindig csak annyit válaszolt, hogy a „Misi halott”, és ma már pontosan értem, hogy mit értett ezen és mit érezhetett közben. Nem az én életem lesz elpazarolt, hanem a te halálod volt igazságtalan és felesleges. De tulajdonképpen mindegy. Nem vagyunk egyformák. „Ez sincs jól.”

Ma húst sütöttem, úgy, ahogy te szoktad (volt) csinálni: undorogva, fintorogva és gyorsan, hogy hamar túl legyek az egészen. Most pont úgyanúgy nem kívánom megenni, ahogy te sem, amikor ebédet csináltál nekem. Eltelés: háziasszony sors. „Ez se hiányzott.”

#impression (οὐροβόρος)

Beletörődtem. Belenyugodni sohase tudnék: hajlíthatatlan vagyok. Inkább eltörtem, és most darabokban vagyok lezárt életed teljessége. Körülölellek.