...] Hajnalban virágot vittem Marita sírjára. A napján nem tudtam feljönni, bárhogyan is akartam, de ma vére feljutottunk. Még most sem megy múlt időben beszélni róla; annak elfogadása, hogy meghalt, még nem jelenti azt, hogy bennem is „múlt idejűvé” vált. Furcsa dolog az idő és az emlékezés, a legtöbben azt gondolják, hogy a pszichológia felől érdemes megközelíteni a lényegüket, pedig fundamentálisan fizikai tulajdonságúak. Alapvetően minden fizikai tulajdonságú, az élet és a halál is – ahogy a halott vagy maga a múlt idő. Ma már azt gondolom, hogy a halál egy egészen más dolog, mint ahogyan azt az emberiség történetében eddig hitték és kezelték. Ahogy az élet is. Tulajdonképpen akkor járnánk el helyesen és tisztességesen, ha csak alapos fizikai, matematikai-logikai és informatikai ismeretek birtokában foglalkozhatna valaki pszichológiával.
Amíg bevittem Marita sírjához a rózsákat, Cicero a szemközti réten szaglászott és a völgyből felhangzó szarvasbikák bőgését figyelte behúzott farokkal. Furcsa világ ez most, úgy őszi az erdő, hogy talán nyári sem igen volt, mert az aszály miatt nagyon hamar kiégett minden. Az őzek és a szarvasok beugrálnak a kertekbe és lelegelnek mindent, még a dísznövényeket is. Emlékszem, volt már ilyen régebben… Vagy most van akkor? Most lesz? [...
___
Appendix: éjszaka visszaolvastam a blogomat... Elborzadva vettem tudomásul, hogy mennyi minden történt 2006 óta, amióta blogolok. Ráadásul régen szövegeket írtam, míg ma csak gondolatokat.
E pillanatban pedig az borzaszt el, hogy megint ezeket az ostoba, statisztikailag közkeletű és a valóságot teljesen elfedő igeidőket használom, amitől vacak lesz ez az egész és hiteltelen. Stabilan változom. Nincs más lehetőség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése