Egyszerű a képlet: az értékes dolgot az értéktelentől az értéke különbözteti meg. Paradox módon minél értéktelenebb valami, annál jobban ragaszkodunk hozzá, míg az értékeseket nem becsüljük, mert elbizakodottságunkban eleve a magunkénak érezzük. Később aztán kiderülhet, hogy semmi sem értékes (és ez többnyire ki is derül), de addigra már elvesztettük a józan ítélőképességünket, így mérlegelés nélkül állítunk fel elméleteket saját zavarodottságunkra és mentséget a bennünk kialakult értékválságra.
Az utolsó állapot az, amikor a dolgok értékét az határozza meg, hogy birtoklom-e vagy sem, illetve az, hogy hatással van-e rám, vagy sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése