“[…] minden felégett […] a fák között lángoló szamarak vágtatnak üvöltve a száraz kaszálóra, hogy felperzseljék a tarlót rémült falánksággal […] hamut ver fel a patájuk, orrukból szürke port fújnak zihálva, se aszott fű, se szikkadt kóró nem maradhat állva […] fehéren izzó napkorong […] bíbor-vörös égen, minden elpusztult Isten […]-kertjében […]”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése