Meddig tartok? Hol vannak a határaim? Honnan kezdődöm én és honnét az univerzum? Kutya és gazdi probléma... Én is unom, de már megint erre ébredtem.
Kitavaszodott. Ha kinézek a hálószobám ablakán, most is fákat látok, ahogy a régi lakásomban, ahonnét végre – a múlt hónapban – elköltöztem. Egyik napról a másikra kipattantak a levelek és szinte teljesen eltakarják a szomszéd házat. A közeli arborétumból virágok illatát sodorja ide a szél, és néha olyan mesés madárcsicsergés zengi be a Gellérthegy csendes utcáit, mintha nem is a város közepén lennénk.
A számomra annyira kedves tavaszi ünnep, a húsvét is elmúlt már, igaz, idén picit valahogy több volt benne a Pészach, mint ahogy lenni szokott. És nagyon jó volt ez így. Az elmúlt évben lett egy új barátom, a szentendrei, fiatal Chábád rabbi, Mendy Myers, akivel minden héten, sorról-sorra olvassuk Mózes öt könyvét, a Tórát, és vesszük hozzá aprólékos igyekezettel a kommentárokat, elsősorban Rashit, de néha másokat is, ahogy Mendy éppen jónak látja. Ennyire kedves és intelligens embert már régen nem találtam, maníroktól mentes és végtelenül hiteles lelki vezetője a – jelenleg még picinyke – zsidó közösségének. Ha tehetem, akkor személyesen, ha nem, akkor online tanulunk, de – lehetőségeimhez mérten – igyekszem minden péntek este kijárni hozzá a Shabbat bejövetelére, mert – noha eddig a מִנְיָן még sosem volt meg szombatonként (amikor kint voltam) – minden alkalommal igazi élvezet hallgatni azt, ahogy Mendy imádkozik, vagy látni, ahogy a két kislánya ima közben odafut hozzá és átöleli a derekát vagy a lábát. Sosem kérdez tőlem semmit arról, hogy mit érzek vagy mit gondolok – ami távolról sem érdektelenség, sokkal inkább a maximális tapintat és mélyen gyökerező érzékenység jele –, de mindig meghallgat, ha úgy látja, hogy valami nagyon foglalkoztat vagy zavar. Ma is kimegyek hozzá – feltöltődni.
Mendy Myers mellett rettentő hülyének és tréflinek érzem magam, de ez igazán nem az ő hibája.
Lassan visszazökkenek a régi életembe, habár abban biztos vagyok, hogy már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt volt. A könyvek lassan polcra kerülnek, a dobozok eltűnnek a szobákból és – reményeim szerint – ma eljutok odáig, hogy Hunor barátomtól egy hete ajándékba kapott, vadonatúj hangszóróimat kibonthatom és beüzemelhetem.
Egy hét múlva minden megváltozik. Nagyon várom, de szorongok is tőle egy picikét – azt hiszem, ez teljesen természetes. Nem, nem ugyanaz a folyó, hiszen πάντα ῥεῖ, de valahogy mégis az – az elnevezése, ahogyan utalunk rá, az az, amitől önmagával azonos valami. Szójáték ez is, mint minden más ezen a dolgokkal teleaggatott világban.
___
* Kép forrása: https://index.hu/urbanista/2016/06/09/kerteszeti_egyetem/
