#impression (entrópia::ὁ γὰρ καιρὸς ἐγγύς)

Az entrópia elvben megfordítható (alig-irreverzibilis), ugyanakkor a rendezetlenségből a kiindulási pont rendezettsége még sosem volt rekonstruálható, ahogy a széttört borospohár üvegszilánkjai sem lesznek képesek ugyanolyan borospohárrá összeállni, vagy az elhamvasztott és porrá zúzott emberi test sem lesz újból Maritává. Irreverzibilis folyamat, visszafordíthatatlansága univerzumunk egyik faktuma. (A világ tények és nem dolgok összessége.) Már én sem leszek olyan, mint néhány perce, órája, napja vagy hónapja; biológiai és egzisztenciális értelemben sodor az entrópia a rendezetlenség irányába. Örök visszatérés?! Nohiszen! 

Nagyon nehezemre esik a gondolkodás. Néhány napja még az is eszembe jutott, hogy talán agydaganatom van…, úgy látszik, a kelleténél több időt töltöttünk kórházakban. Aztán rájöttem, hogy nincs a világon semmi bajom, csak szomorú vagyok. A pszichológia manapság előszeretettel nevezi ezt az állapotot depressziónak, ahogy én meg a pszichológiát áltudománynak, ami egy megvalósult és tökéletes kölcsönösség, mert mindketten betegnek tartjuk a másikat. A gondolkodás azért esik nehezemre, mert folyton ugyanarra koncentrálok: az esszenciális Semmire, ami azáltal van, hogy képes vagyok ráfókuszálni az oszladozó figyelmemmel. Szomorú vagyok, habár Elifáz, Bildád és Cófár már megvigasztaltak, hogy nyugodjak meg „egyszer elmúlik, mert az élet körbenövi a gyászt…”, de szerintem fogalmuk sincs a valódi szomorúságról, ha ilyen istentelen ökörségeket képesek összehordani. Nehezemre esik gondolkodni, de hülye azért még nem vagyok. 

„Némi agresszivitást érzek a hangjában!” Tényleg?! Mit nem mond?! Talán, mert attól, hogy megözvegyültem, még nem lettem megbocsátóbb az emberi ostobasággal szemben, sőt, lényegesen rosszabbul viselem a címeres idiótákat – ami szintén entrópikus folyamat, akár az öregedésem. Lapozzunk!

Cicero kutya kamaszodik, a minap kellemesen eltöltött egy kurta pásztorórát egy ikeás díszpárnával. Nem hibáztatom a családalapítás ösztöne miatt, mindazonáltal választhatott volna ennél különlegesebb darabot is a lakásban, igénytelensége teljességgel megbocsáthatatlan. Nem érdemes semmiből sem engedni, a világ tényei nem csereszavatosak. (Ez nem ide tartozik, de „qui me amat, amat et canem meum”.)

Reverzibilis vagy alig-irreverzibilis, nem teljesen mindegy?! A kutyát se érdekli már.