Elmosódott képből nyíló éles fotó a fejemben, énbennem, mosolyog, szebb, mint valaha, piros, kötött felső, farmernadrág, nekem írt levelét tartja a kezében, tarkómat simogatja, valamit mutat a papíron, átölel…, hozzám és az ismert valósághoz képest halott, Istenhez és a végtelen univerzumhoz képest viszont csak másképpen valaki; valami egészen máshogyan élő lélek, ember, anyag vagy energia. Fizika itt is, ott is: az egyiket érteni véljük és birtokoljuk, a másik habitus vagy hit kérdése. Ellép mellőlem, megfordul, már sosem fogom látni, már nem rám mosolyog; lassan elfelejt, csak tapasztalás maradok, sejtszintű emlék, egy bejegyzés őbenne. Magam vagyok, magamra maradtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése