(... a tizennyolc a szerencseszámom volt, de azt hiszem, hogy ez ma már mindegy. Az óvodában egy vasutas tárcsa volt a jelem, az általános iskola alsó tagozatában pedig tizennyolcadik voltam a névsorban. Amikor megtanultam a számokat a tizennyolc valamiért az óvodai bakter-tárcsára emlékeztetett, meg az iskolavégi bizonyítványosztás dátumára, így magamban elhatároztam, hogy ez a szám csak jó lehet – összeköti a múltat a jövővel. Később, az első könyveimet, a BBC kiadásában megjelent Shakespeare-kötetek darabjait is tizennyolc forintért vettem, amit akkor égi jelnek tekintettem, és nagyon elhibázott következtetéseket vontam le belőle a későbbi pályámat illetően…
Mára valahogy kifulladt bennem az ilyen ostoba számmisztika. Ez is csak egy olyan szám, mint bármelyik másik, néha szerencsés, néha nem – már nem érdekel. Nem hiszek a számokban és a szerencsében sem.
Ma, tizennyolcadikán sajog a bokám… ez az, ami biztosan van, no meg persze én is, hisz sajgok. Ember-érv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése