Ma délután találkoztam saját magammal a Kecskeméti utcában. Jöttem szemben az utcán, és rendkívül törődöttnek látszódtam. Meg is állapítottam, hogy nagyon rosszul nézek ki, de aztán megnyugtattam magam, hogy legalább szellemileg minden a legnagyobb rendben. Mondtam is magamnak: Hé öreg, elég pocsékul nézel ki! Én itten nem sétáltatnám a hullámat! Belém kötöttem. Nagyon irritáló voltam, ez nem vitás. A falhoz húzódtam óvatosan, mint egy döglődő patkány és ott próbáltam előlem menekülni. Az izmaim megfeszültek, a kezem ökölbe szorult, és magabiztosan figyeltem a meghunyászkodásomat. Na mi van kispajtás? Húzzál már el innen! Virtuskodtam – míg a másik szűkölt, hogy lássam, milyen bátor vagyok. Az egész csak egy pillanat volt, egy fél perc se talán. Szavakban már én vagyok az erősebb nálam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése