capitoliumi libák

felharsansz hajnalban, 

amikor elmegyek a napkeltével, 

a nedves aszfalton bordás 

lábnyomom rajzol emléket 
a szürke flaszteron, 

ahogy lépek lapítva, sunyin 

lopva az időt, mint akinek 

árnyéka sincsen, mint aki 

régtől itt volt, 

de már nincsen