Laposan süt be az ablakon az őszi nap, a szélfútta faleveleken át sárgás fénnyel borítja be a szobát, rezgő árnyékok inganak a hófehér falakon. Nyugodt és jókedvű vagyok, hosszú idő után először érzem, hogy rendben van minden. Nézem az árnyjátékot. Semmi sem valóságos, mégis van, hiszen tudom és most látom is. Őszinte percek ezek: levél és árnyék külön rendszerben van, elszakadnak egymástól, hogy a fejemben kapcsolódjanak össze ismét. Nincs igazság vagy hazugság, csak levél és árnyék, fény és sötétség, látvány és gondolat. Sosem éreztem még ennyire biztosan, hogy az általam megtapasztalt és megismert világ nem olyan, mint amilyennek valami naív, platóni ideában megkaptam. Istennek nincs helye ebben az árnyékvilágban, ezért biztos, hogy van. Ujjaimat szórakozottan összefonom, ahogy tekintetem beleréved az árnyak dervistáncába, és kiélvezem a felfokozott nyugalom inspirációját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése