Behunyta a szemét, hogy megpihenjen, amikor a taxi fürgén nekilódult az esti városnak. Két pakli elszívott cigaretta emléke lengte körül, ahogy a puha ülésben nehezen, mélyeket lélegezve lassan elernyedt a teste. A sofőr valamit mondott, amire válaszolt is, de már nem emlékezett, hogy mit, egyre távolabb érezte magától a hangokat. Ki akarta nyitni a szemét, de nem volt rá képes, mozdulni se tudott. Végre elnyomta az álom. Egy katedrán áll valami hangulatos kis kávézóban, kávét és sört iszik, a nyelvről beszél, de nem puszta szó, amit mond, nem beszéd, nem igehirdetés, hanem önmaga hangtalan meghatározása a tények és dolgok között, a levegőtlen térben, egy hideg szobában anyja nyújtja hívogatón a kezét az üres, fehér falak között, már egymagában, mezítelen testtel fekszik, kiterítve. A taxis hiába szólongatta, amikor a nyelv határára ért, s az autó sietve megállt a szürke város felett. Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Ami volt, régóta megvan, és ami lesz, már régen megvolt; és az Isten előkeríti azt, ami tovatűnt. Köd szállt a hűvös éjszakára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése