Megérintem az ablaküveget, sima és hideg, de a tenyeremtől nyirkos lesz egy pillanat alatt. Az arcom halvány tükröződése feloldódik a külső világ esti színeiben és formáiban; a mozdulatok összeolvadnak az átlátszó, sík felületen. A hideg érzése végig kúszik a karomon, a vállamon, a nyakamon, egészen a koponyámig. Egyáltalán semmit sem ismerek, amiről tudnám, hogy a lényegemhez tartozik, kivéve azt, hogy egy gondolkodó dolog vagyok, vagyis egy olyan dolog, amely rendelkezik a gondolkodás képességével. Érzem a hideget azzal a valamivel, amit a kezemnek tartok, látom a tenyerem mellett tükröződő arcot, és látom az ablaküvegen imbolygó kinti világot; látom és érzem, mert gondolkodom, mert erre gondolok, mert biztosan tudom, hogy én én-vagyok. De talán nincs is ott semmi, talán hazugság itt minden, mert csak én, a gondolkodó valami az, ami voltaképpen sincsen; egyedül vagyok, egy gondolat-zárvány, eltűnik minden, megszűnik a látvány, nincs karom, nincs hideg, az agyamban minden ideg valami nagy, gondolat feletti létező kattogását zúgja, metrumra folynak el jelenek a múltba..., és talán meglehet, hogy e bomlott valóságban, csak egy hamis, játszó-Isten tart itt a világban.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés