Olvasok, de közben sokszor elkalandoznak a gondolataim. Amikor utoljára láttam ezt a dolgozatot, még egy egészen más világban éltem. Minden más volt, s én azt hittem, hogy úgy is marad minden, ahogy akkor volt. De semmi sem maradt úgy. Az aranykornak, amit én akkor önzésből és tévedésből annak tartottam, egyszeriben vége szakadt. A világ megváltozott, sokkal elviselhetetlenebbül lett bonyolult, mint addig. Szétesett a környezetem, s mire feleszméltem, teljesen átalakultam. Semmim sem maradt, és úgy tűnt, hogy örökre elfelejtettem Médeiát is.
Azután ez is megváltozott. A helytállás bármiben megerősített, a változás szó pedig új értelmet, új minőséget kapott. Most megint boldogan lapozgathatom Laci barátom dolgozatát ahelyett, hogy a doktorimat írnám vagy más, hasznosnak tűnő dolgot csinálnék a szabadidőmben. Jólesően belemerülök a korinthoszi Médeia világába, a klasszikus görög vázaképek és szövegek hermeneutikájába, miközben az elveszett és újra meglelt aranykorra gondolok. Visszataláltam.]
VálaszTörlésRónay György A kert
A b.-i vonalon, két állomás közt, körülbelül egyforma távolságra mind a kettőtől, van egy kis kert. Mindössze néhány négyzetméter, és a leglassúbb vonat ablakából is mindössze néhány másodpercre látszik. Se tanya, se kunyhó, se őrház nincs a közelében. Semmi, csak ez a kert, tavasztól őszig virágban.
Valaki eljön valahonnét, talán kilométerekről, és fölássa a földet. Magokat szór, palántákat duggat. A kert a legnagyobb aszályban is virít: valaki eljön valahonnét, és megöntözi a növényeket. Kút nincs a közelben; talán kilométerekről hozza a vizet, kora hajnalban vagy késő este; mert a kertben soha nem látni senkit. Semmi mást, mint a virágokat.
Kié lehet ez a kert ott a sínek mentén: ez a maroknyi virág a le-lecsapódó mozdonyfüstben? Kinek lehet fontos, hogy aki a világnak azon a pontján kinéz a vonat ablakán, tavasztól őszig virágot lásson?
Mindenesetre van egy ember, akinek fontos. Akinek az a fontos, hogy a virágait lássák, és nem az, hogy tudjanak róla. Egy Névtelen, aki a világnak azon a parányi pontján évről évre új lapot ír a virágaival egy Kódexba, amelyet még a leglassúbb személyvonat ablakából sem olvashatni tovább egy-két másodpercnél.
De aki olvasta, sosem felejti el. Az tudja, hogy van legalább egy pontja a világnak, ahol évről-évre kivirul ugyanaz a kert, ugyanannak a névtelen szorgalomnak a szeretetében.
Köszönöm! Nagyon!
VálaszTörlés