Egyszerre lépünk be a hűvös könyvtárszobába és mind a ketten leülünk a helyiség középén álló asztalhoz. Kint nyári meleg van, de a kolostor vastag falai nem engedik be a hőséget és nem engedik ki a polcokon sorjázó könyvek illatát. Otthonos érzés; a mindent beterítő csend még tompábbnak hat, ahogy megtörik a színes könyvgerinceken, elnyeli a lélegzetvételek hangját, a lapozások suhogását, a kézmozdulatok apró rezgéseit. A klasszikus latin lett a közös nyelv, a lingua franca, ő gördülékenyen, én még akadozva, elgondolkodva beszélek, de nem érzek szégyent, amiért sokkal gyengébb a nyelvtudásom, neki ez közel negyven éves gyakorlat, nekem pedig egy intenzív ismétlés és tanulás eredménye. Beszélgetéseink heti rendszerességűek lettek, igyekszem inkább hallgatni és figyelni, mint valamiféle kétes értékű, narcisztikus hajlamú intellektuális fölényt megszerezni egy szerény tudósember felett, aki jámbor életét alapvetően egy mélyen megélt bibliai kontempláción keresztül vezeti; ezért – velem ellentétben – sosem vágyott akadémiai karrierre, dicsőségre vagy más emberek elismerésére. Az eltelt hónapok alatt kapcsolatunk a habituskülönbség ellenére is intellektuális jellegű lett, úgy vélem, hogy a kialakult viszonyrendszer mindkettőnk számára kényelmes és mentes az önfeladástól vagy az önámítástól.
***
Az egyik novíciusnak van egy világosszürke macskája. Gazdája a fiatal állatot egy nagyon hosszú, vékony pórázon tartja a kolostor két szárnya közötti füves területen, az árnyékban, de a napra is ki tud feküdni, ha melegedni támad kedve. Korábban sokszor elszólította a természet, aztán amikor elgázolta egy autó és majdnem elpusztult, saját érdekében kimiskárolták és korlátozták a mozgását. A novícius – ha teheti – két óránként kimegy hozzá, megitatja, megsimogatja, játszik vele egy picit, aztán visszatér szigorú és – bizonyos szempontból – monoton életéhez.
Úgy hallottam, hogy a kolostor apátja mindenben maga dönthet, a rend csak ajánlásokat tehet; kötelező érvényű utasításokat nem adhat, csak Róma. Ha például novus ordo helyett vetus ordo misét tartanak a kolostorban, senki sem tehet nekik szemrehányást, amiért az ősegyházi hagyományokat részesítik előnyben. A második vatikáni zsinat óta a kolostor magányos szerzetesei ugyanúgy megkapják a testi és lelki táplálékot, mint azelőtt; az árnyékból a napra is kedvük szerint mehetnek. Azt hiszem, hogy a szabad akaratnak itt sokkal nagyobb súlya van, mint bárhol máshol.
* a szöveg egy kísérlet része: nem nézem vagy fogalmazom át, nem javítom, csak kiteszem, ahogy leírom, abban a pillanatban, vállalva ennek minden hibáját és következményét
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése