„Nem mintha félnék meghalni. Csak nem akarok ott lenni, amikor bekövetkezik.“ Woody Allen
[Három hete meghalt egy középiskolai osztálytársam. Gyűlöltem a középiskolámat, nem szívesen emlékszem rá vissza, de vele történetesen jóban voltam, bár barátok nem voltunk, azért jól megfértünk egymás mellett a tanteremben. Ötvenhárom évesen egy szívműtét következtében kómába esett és pár hét múlva meghalt. Levélben kaptunk üzenetet, hogy jövő héten lesz a temetése. Változtatni ezen sajnos már nem tudok, azért meg nem megyek el, hogy részt vegyek egy gyászszertarás keretében megrendezett osztálytalálkozón – ahol később beülünk majd anekdotázni valami közeli, vígasztalan kávézóba –, mert a negyven emberből harmincötre egyáltalán nem vagyok kíváncsi, ráadásul a korosztályom már akkut hipochondriában és halálfélelemben szenved; még a végén elmesélnék a kórképüket, ami a lehető legrosszabb végkifejlete lenne ennek a szomorú eseménynek. Szóval, ezúton szeretném jelezni, hogy hirtelen vagy tervezett halálom esetén egyikőjük se jöjjön gyászos pofával megemlékezni, mert – néhányukat nem számítva – még a föld alatt se vagyok rájuk kíváncsi! Ez alól természetesen én sem vagyok kivétel!]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése