Megrekedt gyász (ujjgyakorlat)

Megrekedt gyász - mondod nevetve a saját hangodon, 

ló fogaid száradó lepedőként futnak végig a felső ajkadon.  

Megrekedtél, te múltba révedő élő halott!  

A nyöszörgő búbánat fonná körbe az alkarod, 

hogy gúzsba kötve röhögd az anyádat, 

te ostobán nyihogó, lélektelen állat! 

[...] majd ha kéreg-múltam

végül mind lehámlik rólam, 

megrekedten itt, a mindennapokban, 

a felejtés legyen a barátom, 
s rád nehogy emlékezzek, 

hogy ló fogaid ellen ne vétkezzek.