Hallgatom az óra kalimpálását, megpróbálom a
szívmozgásomat hozzáigazítani, de mindig elcsúsznak egymástól, mert a légzésem
a nagy igyekezetben és koncentrációban felgyorsul, attól meg a pulzusom kezd
szaporázni, ezért teljességgel lehetetlen összehangolni az időt és engem, úgy
is mondhatnánk, hogy egy relatív, idő nélküli ember vagyok, aki
megpróbálja kalibrálni magát éjszaka, hogy nappal metrikus életet élhessen, de
negyvenkét éve él a pontatlanság, az időtlenség kattogásában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése