[Néhány lépést megyek előre a forró homokban, érzem, ahogy a vászoncipőn át is égeti a talpamat. A nyílegyenes műút, ahol az öreg dzsip lerobbant, alig látszik mögöttem, de valami húz befelé a sivatag belsejébe, Úr-Kaszdim irányába, akár a mágnes. Máskor is megálltam már az út szélén, hogy az állataikat hajtó beduinokat megfigyeljem, de most sem embert, sem tevét nem látok sehol, csak a végtelenbe nyúló, lapos homokdűnéket. Háromszáz kilométerre lehet Ávrám szülővárosa északnyugat felé, kocsival talán nyolc-tíz óra alatt odaérnék a homokon át. Egyre beljebb megyek a sivatagba. Megállok és megfordulok, de nem látom már a dzsipet, csak egy hatalmas homokfalat közeledni abból az irányból, ahonnét jöttem. Leguggolok, mint aki imára borul az istene előtt, pólómat átfordítom a fejem felett és betakarom vele az arcomat, csupasz hátamat égeti a déli nap. A homok három percen keresztűl ömlik át feletettem, amikor végre ki tudom nyitni megint a szememet. Mindent beterített a hirtelen jött vihar, a finoman redőzött homok teljesen eltüntette a lábnyomaimat. Feltérdelek, kirázogatom a pólómat. Várok még pár percet, hogy kitisztuljon a levegő. Felállok és ismét Úr-Kaszdim irányába fordulok. Lábam előtt valami megcsillan a homokban. Egy kék színű üveggolyó, távol a műúttól, a sivatagban. Kezembe veszem, látszik rajta, hogy ember műve. Ábrahámra, Izsákra és Jákobra gondolok, s közben három lépést teszek előre. A második üveggolyó pont a lábam előtt csillog, amikor lehajolok érte. Behunyom a szememet. Úr-Kaszdim városát látom, akár Ninivét, a nyüzsgő piacteret, a koszos utcákat, miközben vakon megyek ötven lépést előre. Ha az Isten velem van, megmutatja azt! A harmadik üveggolyó pontosan a lábam előtt csillog. Felveszem. Körbe nézek, de többet nem látok. Leülök és várok. Jákob hiába kérdezte meg az angyalt, hogy mi a neve, nem mondta meg neki, a szent Báál Sém Tov viszont meg sem kérdezte a Teremtő nevét, mégis tudta. Én üveggolyókat találtam a sivatagban. Ennek már tíz éve.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése