Alámerülök a langyos vízben. Karral nagyot húzok, lustán megsiklik a testem. A levegőt orron át fújom ki addig, amíg ki nem ürül a tödőm és pattogni nem kezd a fülem. Nem akarok felmenni levegőért, inkább lelassulok és megállok fenék és felszín között, egyensúlyban, mozdulatlanul. Lecsendesül a csobogás, fullasztó a csend, a mellkasom kalapálni kezd, az agyam oxigént követel, de nem mozdulok, nem tudok, csak tompán kushadok alámerülve a langyos vízben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése