[Újra kihajtogatom magam, negyvenkilencedik éve, minden hajnalban, kakasszóra. Már egyáltalán nem sima, nem tabula rasa; az évek barázdákat hagytak rajtam, betörtek, itt-ott. Azt mondják, ha nem fáj az ébredés, már nem is élek. Ízület és lélek, ellenpólusok, minden részem együtt sóhajt csikorogva a napfelkeltével; a test fürgeségét a lélek óvatossága húzza a valóságba. Nincs bennem panasz, hogy öregszem, de ma sem állok össze kész formává. Felkelek.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése