…rügyező faágak között dermesztő szél fújja át a szikrázó napsugarakat, a nedves aszfalt elvakítja a szememet, előre dőlök és széttárom a kezemet; időtlen pillanat, amiben minden mozog: égen a felhő, az erdő, a távoli sziklafoltok; megint Jákob fiára, Józsefre gondolok, egy fenyőháncsra írom a neveket; neveket, amelyeket már rég ki nem mondhatok, mert nem az vagyok, aki; a tanházból kijöttem én Is, te nem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése