"Mercy! my father; do not pull the trigger
or all my life I'll suffer from your anger
killing what you began."
Henry megkönnyezte az öngyilkos Hemingway-t és belevetette magát a jeges Mississippibe, két éves voltam akkor, egy sárga cserépkályha lángját néztem térdelve dédapám rozzant art déco foteljéből, január hetedikén, a vasajtó szellőzőnyílásán keresztül figyeltem a ropogó tűznyelveket, a nedves gyújtófák sercegve eresztették ki a vízgőzt a rostok közül, a hideg bérház körfolyosóján valaki zárta az ajtót, kulcscsomó kaotikus zörgése, tűsarkú ütemes kopogása a jeges metlakin, beleharaptam a támlába, nyálam csorgott bele, piszkos vászon íze meleg kerámia szaggal; tinédzser apám a hátam mögött az ágyon a halálról szónokolt, pedig nem ismerte Henry-t, hogy minden percben meghal és születik valaki, olyan egyszerűnek, ütemesnek tűnt az egész, ahogy mondta, hanyagul, elterülve, szinte nevetve, meghal és születik, tá-ti-tá, nem néztem hátra, a tüzet nézte, nem hozzám beszélt, hanem a lángokba mondta, a fiatal démiurgosz, felelőtlen hantás, aztán felkapott és bevitt a szobámba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése