A kor előrehaladtával egyre több kisgyerekkori emlékem ugrik be váratlanul, legtöbbször valamilyen környezeti hatás miatt; az illatok és ízek olyan asszociációkat gerjesztenek a fejemben, amelyek csak néhány pillanatig tartanak, mégis roppant intenzívek, azonban ahogy jönnek, el is múlnak egy szempillantás alatt. Tegnap például egy fagylaltozó mellett sétáltam el Pasaréten, a nyitott ajtón keresztül az utcára terjengett a finom, édes illat, nekem pedig mindjárt bevillant az őrmezei fagylaltozó, ahová gyerekként jártam a szüleimmel és a nagyszüleimmel. A Kopasz-hegy (ma Dobogó) alján, egy zsákutca utolsó családi házában volt, ma már oda se találnék, annyira megváltozott, beépült a környék.
Kétféle tölcsér (kicsi és nagy) és talán három-négyféle fagylalt volt a kínálatban, néhány forintból boldogan lefetyelt az egész család. Csokoládé, vanília és puncs mindig volt, csak a gyümölcsfagyi változott az idénynek megfelelően. A puncsban mindig volt rumos-mazsola, ebből azóta sem engedek!
Minden évben a születésnapomkor, június első napjaiban mentünk oda először, a húgommal mi ketten biciklivel, a szüleim és a nagyszüleim pedig mögöttünk sétálgatva. Nagyapám sosem fagylaltozott, ő addig elszívott egy cigarettát a bejárattal szemközti padon. Nagyon tetszett az az arisztokratikus távolságtartás, amit a torkossággal szemben tanúsított. Nem volt benne merevség vagy lenézés, sokkal inkább valami aszketikus önmegtartóztatás lehetett ez, amivel a léhaságot igyekezett kizárni az életéből. Nagyapám békés természetű, elegáns ember volt, egyenes háttal, peckesen járt – mint ahogyan most az apám.
***
Most, hogy betört a nyár Budapestre, szinte minden bolt ajtaja – ahol nem hűtik bent a levegőt – nyitva van. Ma egy belvárosi antikvárium előtt álltam, néztem a kirakatot, és akkor egyszeriben eszembe jutott az őrmezei könyvesbódé – a virágbolt és a trafik mellett –, amelyet már rég lebontottak, és amelyben életemben először vettem magamnak könyvet. Tizenkét éves voltam, Shakespeare-t vettem húsz forintért, a BBC sorozatban megjelent Athéni Timont. Talán Shakespeare egyik legrosszabb drámája, de előtte pár héttel a tévében láttam ezt a feldolgozást, és úgy éreztem, hogy minden benne van, amit csak szeretek: filozófusok, görögök, dráma és Shakespeare, így aztán összeszedtem az összes megtakarított pénzemet, és életemben először bementem az apró könyvesboltba.
Egy idősebb nő ült a zsúfolt helyiségben és cigarettázott, az üvegtábla-ablakok előtt plafonig polcok álltak, és én abban a pillanatban tudtam, hogy ez a földkerekség legcsodálatosabb helye, és azt is, hogy egy életre megbabonázott a könyvek illata és látványa. Hamar összebarátkoztunk, s mivel szüleim könyvre sosem sajnálták a pénzt, elkezdtem az életre szóló gyűjtögetést; de talán az Athéni Timon minden könyvem közül a legkedvesebb, mert ez volt az első. Az irodalomtanárból könyvkereskedőnek öregedett nő a haláláig dolgozott ott; a tüdőrák vitte el néhány évvel később, de addigra már összevásároltam a könyvtáram alapjait.
Egyszer fagylaltot vittem neki, már nagyon beteg volt, megsajnáltam, meg aztán elég rendes is volt velem, akármi eszembe jutott, azt pár nap alatt beszerezte. A fagylaltozó messze volt a könyvkioszktól, úgyhogy egy meglehetősen ramaty kinézetű, átázott tölcsérrel érkeztem, ennek ellenére nagyon örült neki, és pillanatok alatt megette az egészet. Ha jól emlékszem, ez volt az utolsó találkozásunk; Isaac Bashevis Singer novellás kötetét, A hét kicsi susztert vettem meg akkor. Pár napra rá rosszul lett a boltban, mentő jött érte, a környék összeszalad a „nagy eseményre”, ő pedig még aznap meghalt a kórházban. Azután hónapokig zárva volt a könyvesbolt. Később kinyitott valaki mással, aki átrendezte, „modernizálta”, de én soha többé nem mentem már be oda, hanem átszoktam egy Bartók Béla úti antikváriumba, amely új távlatokat nyitott az olvasás és könyvhalmozás gyönyörűségében.
***
Az őrmezei közért lapos tetejét minden tavasszal átszurkozták, hogy ne ázzon be, így mire igazán meleg lett, a környéket átjárta a forróságtól lágyan maradt szurok és az elvirágzott bodza rothadó, orrfacsaró bűzének egyvelege. Ilyet viszont azóta se éreztem.
* a szöveg egy kísérlet része: nem nézem vagy fogalmazom át, nem javítom, csak kiteszem, ahogy leírom, abban a pillanatban, vállalva ennek minden hibáját és következményét
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése