Vajon a karteziánus cogito ergo sum kijelentés milyen viszonyban áll a tudattal? Ugyanis a tudat definíciója számomra a freudi tudatelőtti és tudatalatti kifejezéseket teljességgel értelmetlenné teszi.
A tudat egyetlen megfogalmazásának csak és kizárólag Descartes fenti kijelentését tudom elfogadni, mivel ez az én egyetlen olyan önreflexiója, amely birtokolja az emberi gondolkodás esszenciáját vagy szubsztanciális lényegét, függetlenül az érzékelésektől vagy bármilyen empirista tapasztalattól. A cogito ergo sum nem más, mint a tudat egyetlen olyan öndefiníciója, amely semmi egyebet sem tartalmaz vagy vesz figyelembe, mint önmaga létét (minden más már a létezéshez köti); ha úgy tetszik, ez a kijelentés az emberi tudat egyetlen metafizikai megfogalmazása.
Ami innentől kezdve van, amiről beszélhetünk, az már a gondolat fogalmába tartozik, mert minden egyéb mögött fiziológiai mechanizmusok állnak, érzékelések, fogalomalkotások és visszacsatolások, amelyek egy tudat feletti réteget képeznek a pszichében; tehát egyszerűbb és tisztességesebb volna a tudat és a gondolat terminus technicus-okat élesen elkülöníteni egymástól még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy a tudat első és egyetlen meghatározásához egy gondolaton keresztül jutunk el, sőt, ez maga a gondolkodás képességének deklarálása.
Tehát a tudatmelletti és tudatalatti terminusokat nevezzük át inkább gondolatmellettinek és gondolatalattinak, mivel ezek minden (magam és mások számára) érzékelhető megnyilvánulása valamilyen fiziológiai (és/vagy gondolati) akció és reakció indirekt végeredményei, a tudathoz pedig csak annyi közük van, hogy egy individuum esetében tapasztalhatók meg, amely emberi lény képes elfogadni azt a magától értetődő tényt, hogy életének minden pillanatában, ébrenlétben, álmában, betegségben vagy halála pillanatában folyamatosan gondolkodik azon, ami ő maga és azon, ami valamilyen módon hat rá (külső inger), egészen a halál beálltáig.
Könnyen belátható tehát a fentiek alapján, hogy a tudattalan kifejezés is teljességgel értelmét veszti egy (bármilyen módon) gondolkodni képes ember esetében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése