#impression (erősen-gyenge-gondolatok)

Akarom hinni vagy hiszem is? Elég volna a Törvényt betartanom, vagy hinnem is kell annak igazságában és eredetének metafizikájában? Ha hiszek, a Törvényt Isten adta, ha nem hiszek, nincs és sosem volt semmilyen törvény. A világ nem tud valahogy „félig [meg]lenni”. 

Senki sem hisz és senki sem tart be semmit! Isten a teremtés aktusa óta magányos és reménytelenül elcsigázott. Nietzschének igaza volt, a moralitás semmi egyéb, mint a gyengék fegyvere az erősekkel szemben. Az erőseket azonban csak ideig-óráig lehet sarokba szorítani, mert kis idő múltán elemi erővel és bestiális kegyetlenséggel törnek ki onnan, hogy a zsákmányállat-hordákban vonuló talajtalan, üres gyengeséget szétmarcangolják és felfalják. 

A hit nélküli gyengeség és a pusztító gonoszság egy tőről fakadnak.  

Istentelen világ ez, de nem azért, mert Isten nem létezik, hanem azért, mert nem veszünk róla tudomást. A rajtunk keresztül vagy bennünk meglelt isten, nem az Isten, csak Isten ideája, Descartes csaló istene – egy hamis ábránd. De ha sem általunk, sem bennünk, akkor hogyan lehetséges egyáltalán Isten elfogadása? In-der-Gott-sein!, azaz 

nem a világ (die Welt) határozza meg Istent, hanem Isten határozza meg a világot. Erre jó lett volna  mindenkor figyelmeznünk… 

...az ember világa tehát fenntarthatatlan struktúra. 

___

* A képet a Google Gemini AI-jal generáltam.

#impression (gólem)

Mi van, ha tévedek? Mi van, ha minden tudásunk csak illúzió, de ezt az illúziót a fizikai valóság állítja elő? Mi van, ha nem a tudatunk formálja a valóságot, hanem a teremtés rettenetes valósága formálja a tudatunkat? Mi van, ha Isten már lemondott rólunk, mert elfogadta, hogy semmi jó nem származhat az emberből? Adaequatio intellectus et rei? Nietzschei gondolatok…

Istenre vonatkozik-e a kategorikus imperatívusz? „…és látta Isten mindazt, amit alkotott, és íme nagyon jó volt.” Az ember, akit saját képére és hasonlatosságára megalkotott, semmiben sem feleltethető meg a legfőbb erkölcsi törvénynek. Mi hát az a „jó”, amit a Teremtő a hatodik nap végeztével láthatott? Mert, hogy nem az az ember volt, aki ma benépesíti a Földet, az egészen biztos. Mégis, hinnem kell, hogy Isten a kategorikus imperatívusz alapján hoz döntéseket, különben minden, ami „általa teremtetett” és létezik: értelmetlen. 

Ki az ember? A Teremtő szent lehelete (רוּחַ) által értelemmel bíró agyagfigura (gólem)? Legalábbis a hatodik napon az volt. Ez a רוּחַ volt az, amelyik a vízzel borított üres káosz (תֹהוּ וָבֹהוּ) felett lebegett, hogy értelemmel, lényeggel és a fizika törvényeivel töltse meg azt. A tátongó, üres és értelem nélküli anyagi létezés célt kapott, a gólem lelket és küldetést nyert Istentől. Jó csak ez lehetett. 

Az áteredő bűn fogalma egy félreértésen alapszik. Nem maga „a bűn” vagy „valamilyen bűn” száll át nemzedékről nemzedékre, hanem a bűn mint olyan, azaz a bűnre való zsigeri hajlam, illetve annak folyamatos, szükségszerű megjelenése és fékezetlen tombolása a világban. Mi történt az Édenben, a kárhozat helyén? Vajon a Paradicsom tényleg olyan idilli hely? 

Ádám és Éva már mi vagyunk. De akkor ki – és milyen – volt a gólem? 

Mi van, ha tévedek? Mi van, ha egyszeriben egy nagyon is fizikai karosszékben találom magamat, kockás takaróval az ölemben, katatóm állapotban nézem az ablakon át az évszakokat, miközben óránként letörlik a kicsurgó nyálat a szájam széléről? Még bűnözhetek? Vagy gólemizálódhatok?