Mi van, ha tévedek? Mi van, ha minden tudásunk csak illúzió, de ezt az illúziót a fizikai valóság állítja elő? Mi van, ha nem a tudatunk formálja a valóságot, hanem a teremtés rettenetes valósága formálja a tudatunkat? Mi van, ha Isten már lemondott rólunk, mert elfogadta, hogy semmi jó nem származhat az emberből? Adaequatio intellectus et rei? Nietzschei gondolatok…
Istenre vonatkozik-e a kategorikus imperatívusz? „…és látta Isten mindazt, amit alkotott, és íme nagyon jó volt.” Az ember, akit saját képére és hasonlatosságára megalkotott, semmiben sem feleltethető meg a legfőbb erkölcsi törvénynek. Mi hát az a „jó”, amit a Teremtő a hatodik nap végeztével láthatott? Mert, hogy nem az az ember volt, aki ma benépesíti a Földet, az egészen biztos. Mégis, hinnem kell, hogy Isten a kategorikus imperatívusz alapján hoz döntéseket, különben minden, ami „általa teremtetett” és létezik: értelmetlen.
Ki az ember? A Teremtő szent lehelete (רוּחַ) által értelemmel bíró agyagfigura (gólem)? Legalábbis a hatodik napon az volt. Ez a רוּחַ volt az, amelyik a vízzel borított üres káosz (תֹהוּ וָבֹהוּ) felett lebegett, hogy értelemmel, lényeggel és a fizika törvényeivel töltse meg azt. A tátongó, üres és értelem nélküli anyagi létezés célt kapott, a gólem lelket és küldetést nyert Istentől. Jó csak ez lehetett.
Az áteredő bűn fogalma egy félreértésen alapszik. Nem maga „a bűn” vagy „valamilyen bűn” száll át nemzedékről nemzedékre, hanem a bűn mint olyan, azaz a bűnre való zsigeri hajlam, illetve annak folyamatos, szükségszerű megjelenése és fékezetlen tombolása a világban. Mi történt az Édenben, a kárhozat helyén? Vajon a Paradicsom tényleg olyan idilli hely?
Ádám és Éva már mi vagyunk. De akkor ki – és milyen – volt a gólem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése