Erasmus Lapicida –
reneszánsz zeneszerző – muzsikáját hallgatom, aki az 1480-as években élt és
dolgozott Magyarországon, Mátyás király udvarában. A reneszánsz zene
kiszámíthatósága, humanizmusa mindig megnyugtat. Véletlen
fordulat, hogy a Duna is majdnem befagyott a nagy hidegben, ahogy 559 évvel
ezelőtt. Mátyáson töprengek. Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy
Magyarország jelenlegi erodált társadalmi és politikai helyzetét az ő működése
alapozta meg. Úgy vélem, az arisztokrácia „kicserélése” egy hozzá hű, minden
körülmények között lojális, felkapaszkodott rétegre, tulajdonképpen már akkor
elszakította Magyarországot Európától. A királyt nem támogató családok sok
szállal kötődtek a kor legfejlettebb európai uralkodóházaihoz, társadalmaihoz,
amelyek komoly és legtöbbször előnyös befolyással voltak a Magyar Királyság
mindennapjaira. Azzal, hogy Mátyás helyettük szűklátókörű, provinciális
gondolkodású, alacsony iskolázottságú kisnemesi vagy paraszti sorból emelt maga
mellé döntéshozókat, az országot lényegében elszakította nyugati kapcsolataitól,
és ezzel jóvátehetetlenül belterjessé tette. Az új arisztokrácia a központi
hatalomnak feltétlen hűséggel tartozott, egzisztenciális létezését ez a mindent
átható lojalitás és hála határozta meg. Mátyás halálával a megbillent és
végzetesen felhígult magyar társadalom, illetve arisztokrácia provincializmusa
már a török hódoltság alatt megbosszulta magát, belemerevítve az országot egy
150 éves tetszhalott állapotba, amelyből egyenes út vezetett a Monarchiába.
Lehet, hogy tévedek, de úgy érzem, az osztrákok alatt kialakult új társadalmi
réteg, az aladárok is valahol Mátyástól kaptak
létjogosultságot szervilis, alamuszi és percemberi viselkedésükre. Nomen est
omen, az aladár elnevezés csak a zsidótörvények idején kerül
be a magyar köznyelvbe. A jelenlegi hatalom is erre a félezer éves, a
kommunizmus alatt jelentősen megerősödött, nyugati kapcsolatokkal nem
rendelkező, a mindenkori központi hatalomnak elvek nélküli,
feltétlen – vagy leginkább annak látszódó – szervilitással
tartozó, tipikusan magyar társadalmi osztályra, az aladárokra –
azaz a nyárspolgárra – épít. A sajnálatos, és valószínűleg teljességgel visszafordíthatatlan negatív tendenciát mutatja, hogy ezek viszont már nem
hallgatnak Erasmus Lapicidát sem.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése