#homopoliticus (aladár)

Erasmus Lapicida – reneszánsz zeneszerző – muzsikáját hallgatom, aki az 1480-as években élt és dolgozott Magyarországon, Mátyás király udvarában. A reneszánsz zene kiszámíthatósága, humanizmusa mindig megnyugtat. Véletlen fordulat, hogy a Duna is majdnem befagyott a nagy hidegben, ahogy 559 évvel ezelőtt. Mátyáson töprengek. Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy Magyarország jelenlegi erodált társadalmi és politikai helyzetét az ő működése alapozta meg. Úgy vélem, az arisztokrácia „kicserélése” egy hozzá hű, minden körülmények között lojális, felkapaszkodott rétegre, tulajdonképpen már akkor elszakította Magyarországot Európától. A királyt nem támogató családok sok szállal kötődtek a kor legfejlettebb európai uralkodóházaihoz, társadalmaihoz, amelyek komoly és legtöbbször előnyös befolyással voltak a Magyar Királyság mindennapjaira. Azzal, hogy Mátyás helyettük szűklátókörű, provinciális gondolkodású, alacsony iskolázottságú kisnemesi vagy paraszti sorból emelt maga mellé döntéshozókat, az országot lényegében elszakította nyugati kapcsolataitól, és ezzel jóvátehetetlenül belterjessé tette. Az új arisztokrácia a központi hatalomnak feltétlen hűséggel tartozott, egzisztenciális létezését ez a mindent átható lojalitás és hála határozta meg. Mátyás halálával a megbillent és végzetesen felhígult magyar társadalom, illetve arisztokrácia provincializmusa már a török hódoltság alatt megbosszulta magát, belemerevítve az országot egy 150 éves tetszhalott állapotba, amelyből egyenes út vezetett a Monarchiába. Lehet, hogy tévedek, de úgy érzem, az osztrákok alatt kialakult új társadalmi réteg, az aladárok is valahol Mátyástól kaptak létjogosultságot szervilis, alamuszi és percemberi viselkedésükre. Nomen est omen, az aladár elnevezés csak a zsidótörvények idején kerül be a magyar köznyelvbe. A jelenlegi hatalom is erre a félezer éves, a kommunizmus alatt jelentősen megerősödött, nyugati kapcsolatokkal nem rendelkező, a mindenkori központi hatalomnak elvek nélküli, feltétlen – vagy leginkább annak látszódó – szervilitással tartozó, tipikusan magyar társadalmi osztályra, az aladárokra – azaz a nyárspolgárra – épít. A sajnálatos, és valószínűleg teljességgel visszafordíthatatlan negatív tendenciát mutatja, hogy ezek viszont már nem hallgatnak Erasmus Lapicidát sem.