Döngő lépések zaja egyik agyféltekémtől a másikig, és csattogások, ahogy a kérgen, mint sziklatömbön a csákány, szikrázva megcsikordul egy-egy gondolat. Pergő szavak és számok, előre és hátra, egy érzékeny óramű fogaskerekei kattognak metrumot a koponyámban. A kávémért nyúlok, ujjperceim Dalí megnyúlt elefántlábaihoz hasonlóan fonják körbe a forró bögrét. Valami megváltozott a valóságban, napról napra hatolok át – mint valami fényszilánk – a saját határaimon. József vagyok a kiszáradt kutamban, de megszabadulok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése