Indulásnak természetesen magát az eredeti héber-arámi könyvet kezdtem újra olvasni, a szöveget szóról szóra kipraeparálni és megérteni, illetve mellette tanulmányozni az alapvető zsidó és keresztény kommentárirodalmakat. Viszonylag gyorsan haladok, de már most tisztában vagyok azzal, hogy a kutatómunka ideje alatt permanensen újra kell majd kezdenem Jób könyvének olvasását, mert már most észrevettem, hogy minden "visszalapozás" új, eddig számomra teljesen ismeretlen szempontokat tár fel előttem.
Tegnap reggel a kertben kávéztam és az előző napi "visszalapozáson" gondolkodtam. Valamiért nem hagyott nyugodni a Jób könyvének elején szereplő héber-arámi satan, illetve a görög nyelvű Bibliában, a Septuagintában (LXX) ugyanott megtalálható diabolos főnév fordítása. Az első magyarra ültetett Szentírásban, az 1590-ben megjelent, Károli Gáspár által fordított vizsolyi Bibliában a héber-arámi szövegben szereplő satan helyén fonetikusan leírva, nagybetűvel, személynévként az eredeti Sátán szó áll, míg a későbbi katolikus fordításokban szintén sátán áll, de általános főnévként, kisbetűvel, éppen úgy, ahogy a Septuagintában a diabolos. Ezzel szemben az úgynevezett IMIT héber-magyar bibliakiadásban, amelyet 1898 és 1907 között az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat jelentetett meg, a satan szó helyén - a Tanach teljes szövegében - a Vádló személynév szerepel.
Az i.e. 300 körül keletkezett Septuaginta zsidó fordítói nyilvánvalóan alapos ismeretekkel rendelkeztek a görög nyelv és kultúra területén, így joggal feltételezhetjük, hogy az általuk használt főnevek adekvátak a héber eredetivel. A diabolos szó alapvetően rosszindulatút, rágalmazót - ilyetén módon vádlót is - jelent, amit az ószövetségi példákon túl a Mt. 4,1-ben is láthatunk. Utóbbi, újszövetségi igehely esetében azonban érdekes, hogy a református fordításban itt az ördög szó szerepel általános főnévként, a katolikus Bibliában pedig konzekvensen a sátán lexéma áll a teljes ó- és újszövetségi szövegben. Ez a fordítási paradigma ismét csak megerősíti azt a tényt, hogy Károli Gáspár az Ószövetséget az eredeti héber-arámi szövegből, az Újszövetséget pedig a fennmaradt görög nyelvű corpus-ból fordította, mert a két kánonon belül a szóhasználat tekintetében mindenkor következetesen járt el. A Septuaginta tehát a diabolos főnevet egységesen kisbetűvel, nem személynévként kezeli, amely megoldás nyilvánvaló archetipális átmenetet képez értelmezésben a katolikus és az IMIT verzió között.
A héber satan szó jelent ellenséget, ellenséges lényt, csábítót, kísértőt és vádlót, tehát az IMIT fordítás a szó egyik alapjelentését értelmezte személynévként, amikor a satan szó helyén Vádlót szerepeltet a magyar szövegben. Ez a megoldás valószínűleg történeti és distinkciós okok miatt megy szembe a magyar nyelvű keresztény nyelvhasználat kanonizált gyakorlatával (hiszen a XIX. századi zsidó emancipációig nem volt szükség semmiféle Tanach-fordításra, így kanonizált, nemzeti szóhasználat se alakulhatott ki a Bibliával kapcsolatban), ugyanakkor ez a belső kényszerből fakadó nyelvi ötletesség picit rímel vagy méginkább finoman rájátszik a latin advocatus diaboli*, azaz az ördög ügyvédje középkori kifejezésre, illetve annak jelentésére, ha figyelembe vesszük Jób könyvének cselekményét és a zsidók egyetemes történelmét.
Ez csak egyetlen szó előfordulása, amit a "visszalapozással" picit megvizsgáltam egy reggeli kávézás közben. Őszintén megvallva, sosem figyeltem fel arra, hogy a satan (Sátán) szó hol és hogyan szerepel a Bibliában, de azt már most látom, hogy ez csak felszínes kapargatása a hermeneutikai lehetőségeknek.
*lat. diabolus - rágalmazó, káromló | ördög
*lat. diabolus - rágalmazó, káromló | ördög
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése