(Újraszületünk a halálnak? Akkor te talán most bújsz ki nyákosan, visítva [új] anyád méhéből? Újra az anyagban, ...és talán reményben, hogy elhagyod egyszer ezt a világot: békében, [meg]üdvözülve. Nem [is] tudom... Visszahúztalak?
Felkelt a Nap. Huszonnégy óránként bizonygatja, hogy minden – amit látunk – valóságos és permanensen ismétlődő. Ős[meg]vallás: hisszük is, nem is. Akarjuk. Lelkünkből. Könnyebbé teszi az estéket, éjszakákat. Lódíthatunk magunknak, hogy ez jó... „Piros az ég alja, aligha…”
Ablakom előtt havas fenyőágat lenget a jeges szél. Tűlevelek közt hókupacok. Hiába rezeg az ág alattuk, nem esnek le, fenn maradnak makacsul. Reménykedjem?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése