#impression ("$PATH")

Mit gondoljak? Hol van lehetőségem határa? Világom dinamikus környezeti változói elfedik előlem azt, amiben és ahogyan actu vagyok. Fejlődésem nem valóságos, nem ténylegesség, csak anyagtalan descartes-i tudatosság – megfogható bizonyosság nélkül. Nem lehetek, így nem is vagyok szubsztancia: csak par excellence akcidencia – egy vagyok, egy vonatkozó és legbelső aki.

A mély megismerés ideájának határán azt hisszük, hogy létezik olyan valóság, ami nem belőlünk ered, hanem önmaga által van. Ratio mentis vagy ratio naturae? Márpedig Wittgenstein óta tudjuk, hogy nyelvem határai világom határait jelentik. A külvilág egy bonyolult ábránd – még ha nem is szép. Szólnék, de nem tudok.

Újra és újra lefuttatom a tömböt: Ψ_bulk. Permanensen összeomlik – ordo mundi. Reflektálom.