#homopoliticus (egyén)

Jan Assmann kulturális emlékezetről írott tanulmányát olvasva akadtam a következő mondatokra: “Az egyéni identitás az egyén tudatában kiépült és fenntartott kép az őt mindenki mástól (‘szignifikánsan’) megkülönböztető vonásokkal, a hús-vér test vezérfonala mentén kifejlődött tudat az egyén redukálatlan sajátszerűségéről, összetéveszthetetlenségéről és pótolhatatlanságáról. Ezzel szemben a személyes identitás az egyén minden olyan szerepének, tulajdonságának és képességének foglalata, melyek a társadalomépítmény speciális konstellációiba tagolódása révén hárulnak rá.” 
Úgy vélem, hogy az elmúlt időszak politikai tendenciái keleten - Moszkvától Budapestig, Varsótól Bukarestig -, pontosan ezt a öntudatosságot és önreflexiót olvasztják fel módszeres aprólékossággal. A 21. századi, legújabb kori feudalizmus, amelynek a 16. századi Anglia - finoman szólva is - újragondolt eredeti tőkefelhalmozás-sémája ad “létjogosultságot”,  nem támogatja, sőt, egyre kevésbé tűri az egyéni identitásából adódó megnyilvánulásokat, a személyes identitást pedig antidemokratikus eszközökkel koordinálja és monitorálja, ameddig át nem alakul egy központilag irányított és fenntartott kollektív identitás-élménnyé - ahol az egyén pótolhatatlanságának kérdése már fel sem vetődik. A legújabb kori feudalizmus nem számol az egyénnel, nem célja az egyéni értékek felmutatása, kollektív értékteremtés pedig nem létezik egyéni önreflexiók nélkül. Ennek következtében a társadalom minden alkotóeleme identitászavarral kűzd, és lassan lemond a valódi, időtálló értékekről.