Tizennegyedik jegyzet

Nincsen olyan erős fájdalom, mint amilyet magunknak tudunk okozni. Ha készakarva tesszük, akkor csak önámítás az egész, de ha ügyetlenségből, vagy a kellő körültekintés hiánya miatt, akkor jobban fáj, mint bármi más. Hódoljunk a keleti gondolkodásnak! Akkor megóvhatjuk magunkat a vágyakozásaink által okozott gyötrelmektől! Ne szeressünk semmit, mert minden elveszthető, ami megszerezhető, vagy amit megszerzettnek vélünk. A világ, mint egy kivénhedt szajha, nevetségesen torz eltökéltséggel kelleti magát, hogy ábrándos naivitásunknak úgy tűnjék, mintha tények vennék körül, hisz érzékszerveink állandó kapcsolatban állnak velük, de a valóság ennél sokkal egyszerűbb. Az érzékek egy életen keresztül próbálják elhitetni a szellemmel, hogy minden külső dolog tapasztalati úton megismerhető, aztán jön a valódi belső megtapasztalás és rájövünk, hogy nem létezik semmi, minden csak imitáció, minden csak belőlünk és a vágyainkból ered. Szellemünk e földi periódusában a hazugságok kimeríthetetlen tárházában vesztegel, hogy aztán egy megálmodott üdvözülés (vagy éppen pokolra jutás) víziójával gazdagabban hunyjon ki végérvényesen, mint egy magába roskadt, kiégett csillag.

Ragaszkodni valamihez csak az érzékszerveinken keresztül tudunk egy olyan világban, ahol maga a világ sem képes megállni önmagában, csak egy másik szellem, egy Világlélek erős vagy reszketeg tenyerében, egy üres és buta – mint a vásári-bohócok ripacskodása – magamutogatásban; így ragaszkodásunk nem lehet más, mint önmagunk, vagy önigazolásunk szánalmas karikatúrája. Az akarat nem elég, ha nincs mögötte az anyag, amely kénye-kedve szerint mutat szamárfület minden jónak, amit elképzelni képesek vagyunk, vagy ami egyáltalán bekövetkezhet. Akarni valamit: a vágyak határtalan túlburjánzása; és ezek többnyire nincsenek összhangban a szellem teherbírásával. Mint egy kifakadt kelés, ahogy mocskos, csatornaszagú tartalma végigcsorog a testen, úgy folyik ki az akarva-szeretés a lélek külső szefiráján. Végigcsorog a vékony hártyán, behálózva, ahogy testet az erek, aztán összeroppantja az egész gubót, mint kígyó a tojást. A fájdalom erős, a szabadulás kiábrándító.