Higgs-bozon, szuperszimmetria, húrelmélet, párhuzamos világegyetem – szemben a napi rutinnal, ami annyira monotonná teszi az ismert és kihasznált dimenziókat. Az emberiség végtelen ciklusba keveredett önmagával, vagy hiszi csak, hogy végtelenszer megcsinálja ugyanazt, de valójában a dialektika spiráljában pörögve, újabb és újabb téridőket szennyez be jelenlétével. Olyan ez, mint az áradó folyó: néha egy-egy valódi gondolat bukik a felszínre, mint uszadékfák a hömpölygő vízben, majd elnyeli a mindennapiság sodrása, sokszor nyomot sem hagyva maga után. Talán nincs is ciklikusság, talán hamis az örök visszatérés mítosza. Talán csak a gondolatok elhalványuló, semmibe vesző fénysugara pislákol fel néhány pillanatra, megvilágítva az emberi tudás lehetőség-horizontjának piciny részleteit. Talán csak semmi sincs és sosem volt. Miért van egyáltalán valami, miért nincsen inkább a semmi?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése