#impression (végkifejlet)

Magam talán középre állok.

Talán este van. Talán alkonyat.

Egy biztos: későre jár.

Pilinszky János: Végkifejlet

Az öreg plébános három éve halt meg, könyvei méteres oszlopokba pakolva állnak a kocsmával szemben szomorkodó majdani közösségi ház poros deszkapadlóján. Ismernek már a falubeliek, néhányukkal „könyvtárközi-kölcsönzésben” állok; aki végül megmutatja a hagyatékot, nagyobb gyűjteménnyel rendelkezik, mint én, ráadásul kiváló ízléssel válogatta össze a maga párezres könyvtárát. Alapos ember, igazi filosz, a hatalmas káoszból tematikus kupacokat gyártott, ezért nem kell sokat vacakolni a keresgéléssel, mindjárt fel tudom mérni, hogy Aladdin barlangjában, kincsek között járok.

Amikor belépek a helyiségbe – néhány nappal az ötvenedik születésnapom előtt –, a halmok között Pilinszky 1974-es Végkifejlet című kötete az első, amit meglátok. Kihúzom a többi könyv közül, leporolgatom és felcsapom a címadó versnél.

Pilinszky életművéhez ambivalens viszony fűz, mély katolicizmusa roppant távol áll tőlem. A Végkifejlet kötet – amely a versek mellett négy kisebb színművet is tartalmaz – szabadversei tömörek és egységesek, egymással összhangban működnek igazán. Értem is, amit olvasok, meg nem is, de hatással van rám. Könyvhalmok közepén állok, egy halott plébános relikviái között a félhomályban, inspiratív környezetben lapozgatom a kötetet, szépirodalmi, filozófiai és általános teológiai könyvek, újszövetségi kommentárok, indigóval készített kéziratmásolatok, kivágott újságcikkek és poros-maszatos tárgyi emlékek társaságában. A versek életre kelnek, otthonosan mozognak a szentség különböző megnyilvánulásainak elhanyagolt, dohos terében; a koszos ablakon át napsugár vakítja el a szememet, intenzív, különleges pillanat, amelyben kétezer év várakozása és kultúrtörténete kapcsolódik össze Pilinszky ihletett szövegén át egy halott lelkipásztor emlékével.

A falu főutcáját meleg szél söpri végig, a kocsma felől harsogó vendégek hangja töri meg a csendet, összecsapom a kötetet és berakom a dobozomba. Későre jár, ha végezni akarunk még ma a válogatással, igyekeznünk kell.