Elfogytak a szavak. Az elmúlt napokban egyes szám harmadik
személyű lett a világ.
Kívülről és egyre távolabbról figyelem azt, amit eddig
valóságosnak tartottam; mint amikor egy rossz regényt olvasok, de ha most leteszem
a könyvet és felnézek, már fogalmam sincs, hogy hol vagyok.
Minden, amiben hittem vagy hinni akartam, hogy a körülöttem létező és érzékelhető valóság része, csak zavaros vibrálása a bennem pislákoló karteziánus öntudatnak.
Talán tényleg létezik keleti létforgatag, ami ebben a hamis árnyékvilágban tart, hogy újra és újra megismétlődhessenek benne a wittgensteini tények:
szavak, mondatok, gesztusok, amelyek elhitetik velem, hogy élek.
Tehát: félek.
A félelem talán a legjellemzőbb érzésünk: félünk Istentől,
félünk a bűntől, félünk a fájdalomtól és félünk a haláltól. De attól félünk leginkább,
hogy a félelmünket mások is felismerik.
A mások én vagyok.
Tavasz van bennem: felismerhetetlen.
2 megjegyzés:
Nem tudom, segít-e ez az idézet...
Marcus Aurelius ELMÉLKEDÉSEK
Tizedik könyv
3. Ami ér, az vagy úgy ér, hogy elviselésére elegendő az erőd, vagy úgy, hogy képtelen vagy elviselni. Ha olyasmi ér, hogy elviselheted, akkor ne zúgolódj, hanem erődhöz képest tűrj! Ha elviselhetetlen, akkor se zúgolódj, mert ha veled végzett a baj, maga is felőrlődik. De ne felejtsd el, hogy a természet megadta az erőt mindannak elviselésére, aminek elviselhetővé, tűrhetővé tétele csak a te ítéletedtől függ, hiszen fölfoghatod úgy is, hogy teljesítése hasznodra van, sőt kötelességed.
Huszti József fordítása
Picit fatalista a maga „proto-humanista” módján. Hogy segít-e? Minden társadalom hisz abban, hogy különb és fejlettebb a megelőző generációknál, de ez egyáltalán nem igaz. Az ember nem képes - és nem is akar - kilépni az ösztönös cselekvései által determinált körforgásból, mert az anyagi világ mindennél jobban lenyűgözi és megbabonázza. Akaratlan, de felismert és definiált félelmeinket, amelyek megkülönböztetnek az állatvilágtól, a tudományos fejlődésre hivatkozva figyelmen kívül hagyjuk és túlfűtött hedonizmusra cseréljük. Ez idő tájt az emberiség a vágyott „nyájimmunitást” nem egy pusztító vírussal, hanem a természetéből fakadó és önkorlátozó félelmeivel szemben érte el.
Megjegyzés küldése